Az apokalipszis műlovarnőinek nevezte a roncsokat Donald Trump.
Leszavazta az amerikai képviselőház a Donald Trump felmentésére irányuló alkotmányos eljárás (impeachment) megindítását javasoló beadványt szerda este. A demokrata kezdeményezésű javaslatot 332:95 arányban utasították el a törvényhozók, több demokrata képviselő mellett Nancy Pelosi házelnök is ellene szavazott. Pelosi korábban kifejtette, hogy nem látja időszerűnek az elnök elleni eljárás megindítását, emlékeztet az MTI. Szerdán a voksolás előtt kiemelte, „hat bizottságunk dolgozik azon, hogy feltárja a hatalommal történő visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozása tényeit”.
Kedden ugyanakkor az amerikai, demokrata többségű képviselőház elfogadta azt a határozatot, amely elítélte az elnök rasszistának minősített, demokrata párti képviselőnőket támadó Twitter-bejegyzéseit. A republikánus törvényhozók közül csupán négyen voksoltak együtt a demokratákkal és ítélték el az elnök vasárnap és hétfőn közzétett Twitter-bejegyzéseit. Ezekben az elnök a kormány munkáját bíráló négy demokrata párti képviselőnőt támadott, és a többi között azt írta, hogy ha nem érzik jól magukat az Egyesült Államokban, haza is mehetnek abba az országba, ahonnan jöttek.
A vihar az elmúlt napokban folytatódott, mivel Donald Trump újabb támadást intézett a bevándorló hátterű, amerikai állampolgárságú nők ellen. A republikánus John Kennedy szenátort idézve „az apokalipszis négy műlovarnőjének” nevezte őket.
„Lehet saját véleményük, mivel amerikaiak. De nekem is lehet: és szerintem ők pusztán baloldali különcök, ők azok, akik miatt a samponokra is használati utasítást kell tenni. Egyszerűen ignoráljuk őket”
– közölte az idézett Twitter-üzenetben.
...opinion, they’re Americans. Now I’m entitled to my opinion, & I just think they’re left wing cranks. They’re the reason there are directions on a shampoo bottle, & we should ignore them. The “squad” has moved the Democrat Party substantially LEFT, and.....
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2019. július 17.
A téma egyébként az USA-n kívül is sokakat megnyilatkozásra késztetett. Többek között Theresa May brit miniszterelnök is elítélte Trump „rasszista megjegyzéseit”. „Ez a vita már nem csupán a bevándorlásról szól, hanem sokkal inkább az Egyesült Államok megosztásáról. Trump a megjegyzésével az összes amerikainak üzent, akinek elődei bevándorlóként érkeztek az országba: Te is haza lehetsz küldve” – írta tegnap a Slate liberális amerikai híroldal elemzése, felidézve, hogy az elnök legtöbb esetben nem tesz különbséget az illegális és a legális bevándorlók között.
Népszerűség a republikánusok körében
Az amerikai republikánus szavazók 57 százaléka egyetért Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetével, amelyben azt írta, hazaküldené a bevándorló hátterű kongresszusi képviselőnőket – derült ki az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből. Emellett egy másik kutatás is megmutatta, hogy a szavazói körében öt ponttal emelkedett, s most 72 százalékon áll az amerikai elnök támogatottsága. A megkérdezett állampolgárok összessége azonban 62 százalékban elutasítja Trump véleményét a demokrata képviselőnőkkel kapcsolatban, és közel 70 százalék támadónak tartja azt.
Forrás: Magyar Nemzet nyomán