Elég elkeserítőek ezek az adatok.
Mind a katolikus, mind pedig a protestáns egyház óriási veszteségeket könyvelhet el, 2018-ban ugyanis több mint kétszázezer hívőt vesztettek el egyenként – írja a Deutsche Welle. A legfrissebb adatokból kiderül, hogy a Német Katolikus Egyház 216 078, míg a különböző protestáns egyházak 220 ezer tagot vesztettek el.
Aggasztó adatok
Jelenleg a katolikusoknak Németországban körülbelül 23 millió tagjuk van, míg a protestánsok 21,14 millió taggal rendelkeznek. Ezen vallások két csoportja az ország 83 millió fős lakosságának 53,2 százalékát teszik ki.
Hans Langendörfer, a püspöki konferencia titkára a pénteken nyilvánosságra került adatokat aggasztónak látja, míg Heinrich Bedford-Strohm, a Német Evangélikus Egyház elnöke úgy nyilatkozott: minden kilépés fáj az egyháznak, majd hozzátette pozitívumként, hogy legalább a múlthoz képest ma már mindenki szabadon választhatja meg, hogy szeretne-e valamelyik egyházhoz tartozni.

40 év múlva megfeleződhet a hívők száma
A Freiburgi Egyetem egy májusi tanulmányából kiderül, hogy 2060-ig meg is feleződhet a két nagy német egyház, az evangélikusok és a katolikusok száma.
A tanulmányból az is kiderül, hogy a csökkenő tendencia oka egyrészt az öregedő társadalom, másrészt a kevesebb keresztelés, valamint az egyházakból kilépő felnőttek magas száma.
A két nagy egyház együttes tagszáma a mostani 45 millióról 2035-re 34,8, 2060-ra pedig 22,7 millióra csökkenhet.
Forrás: 888.hu
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.