Hiába próbálták meg ellehetetleníteni a bevándorlásellenes pártot Szászországban, a tartomány alkotmánybírósága az AfD számára kedvező ítéletet hozott.
Óriási visszhangot váltott ki Németországban pár héttel ezelőtt, hogy a szászországi választási bizottság egész egyszerűen törölte a bevándorlásellenes AfD választási listájának nagy részét.
A választási bizottságnak „nem tetszett”, hogy az AfD tagjai két különböző kongresszuson szavazták meg a listára kerülő képviselőjelölteket, ezért a 18. helyen szereplő politikus mögött húztak egy vonalat, és megsemmisítették a lista több mint kétharmadát.
Már csak azért is problémás lett volna, ha ez jogerőre emelkedik, mert a drezdai parlament nagyjából 30 helyére jó eséllyel pályázó bevándorlásellenes politikai formációnak ez esetben az egyéni körzetek közül kellett volna minél többet megnyernie – kompenzálva ezzel a csonka pártlistát.

Az AfD azonban nem adta fel, a tartományi alkotmánybírósághoz fordult, amely a Deutsche Welle értesülései szerint a jobboldali párt számára kedvező ítéletet hozott – igaz, csak részben. A bíróság megállapította ugyan, hogy a választási bizottság jogszerűtlenül járt el akkor, amikor törölte a nyilvántartásból a pártlistán a 19. és a 30. hely között szereplő képviselőjelölteket, a lista további részének (31-61.) megsemmisítését azonban nem bírálták felül.
A 30 fős pártlista vélhetően így is elég kell, hogy legyen, ráadásul a mostani döntés sem végleges, ha minden jól megy, a szászországi alkotmánybíróság augusztus 16-án hozza meg a jogerős ítéletet.
Az AfD Szászország legnépszerűbb pártja, a 2017-es országos és az idei EP-választást is megnyerte az egykori keletnémet tartományban, valamint a friss közvélemény-kutatásokat is vezeti 26 százalékos eredményével. A második helyen álló CDU-t 24 százalékra mérik.
Forrás: 888.hu
