2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Hazaáruló Ujhülye sem maradhatott ki: Orbán maffiaállamot épített

Orbán Viktor semmibe veszi a dolgozó magyar emberek hétköznapi problémáit és személyes fizikai, valamint anyagi biztonságát – fejtette ki Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint semmi más nem történt Tusnádfürdőn, minthogy Orbán Viktor miniszterelnök sikertelenül próbálta megindokolni, hogy „miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon”. A szocialista politikus szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő beszédére, amelyben Orbán Viktor egyebek mellett hangsúlyozta, a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis „demokrácia igen, liberalizmus nem”. Ujhelyi István úgy fogalmazott, a miniszterelnök „zavaros ideológiai magyarázata nem tudta elfedni családja és baráti köre elképesztő meggazdagodását, a hazai egészségügy életveszélyes állapotát, az oktatási rendszer tudatos leépítését, a nemzet érdekeinek piszkos pénzekért történő kiárusítását”.„Orbán Viktor világos harcot hirdetett az MSZP által képviselt szociális Európával szemben, vállaltan semmibe véve ezzel a dolgozó magyar emberek hétköznapi problémáit és személyes fizikai, valamint anyagi biztonságát” – fejtette ki a brüsszeli politikus.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!