Legyen az közös határvédelem, vagy a migránsok elosztása…

A migráció az egész Európai Unió problémája, és a megoldásából azoknak is ki kell venniük a részüket, akik felé nem igyekeznek bevándorlók – nyilatkozta Zuzana Čaputová szlovák államfő a francia Le Monde lapnak adott interjúban.
Čaputová szerdán találkozott Emmanuel Macron francia államfővel Párizsban.
A szlovák államfő elismételte, amit Budapesten is mondott: a V4-nek
„vissza kell térnie azokhoz az értékekhez, amelyeket megalakulásakor vallott: az európai egységhez, a demokráciához és a jogállamhoz”.
„Azokhoz az országokhoz kell tartoznunk, akik keresik a [migráció] megoldásait, még ha hozzánk nem is igyekeznek a menekültek. Igaz, hogy régiónkban ez kényes kérdés, mert nem vagyunk hozzászokva a különbözőséghez, a más kultúrához és a másfajta emberekhez”
- fogalmazott Čaputová az interjúban.
Szerinte egyrészt tiszteletben kell tartani az emberek félelmeit, másrészt azonban
„részt kell venni a megoldások keresésében, mint amilyen a közös határvédelem, a menekültek elosztása, vagy az okok és nem a következmények kezelése.”
Čaputová szerint a visegrádi országok vezetői ugyan örülnek a „viharos 1989-es év” eredményeinek, de bizonyos dolgokat másképp látnak, mint nyugaton.
„Úgy vélem,hogy mindegyikük másképp értelmezi a jogot és a szabadságot”
- mondta.
Budapesti beszédéhez hasonlóan ismét kiemelte, hogy a Visegrádi Négyeknek nem csak saját regionális érdekeikkel kellene törődniük, hanem az egész európai közösséghez partnerként kéne viszonyulniuk.
Forrás: Korkep.sk/