2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Soros ki akarja piszkálni Trumpot a Fehér Házból

Belenyúlt a zsebébe a milliárdos tőzsdespekuláns azzal a céllal, hogy 2020-ban kigolyózza Trumpot a Fehér Házból.

Jövőre választásokat tartanak az Egyesült Államokban, Trump közelít négyéves elnöki ciklusának végéhez, így hát nem is csoda, hogy Soros György aktivizálta magát: létrehozott egy PAC-et (political action committee, politikai akcióbizottság), amely lényegében egy olyan szervezet, amely adományokat gyűjt, majd azt célzottan eljuttatja a jelölteknek.

Soros eddig 5,1 milliló dollárt pakolt ebbe a PAC-be, ami átszámítva 1,5 milliárd forint. A 2020-as elnökválasztásra tehát eddig Soros György adta a legnagyobb adományt. Ez a pénz egyébként duplája annak, amit Soros 2016-ban pumpált politikai céllal a kampányba. Az akkori, 2,1 millió dolláros támogatáson kívül a Demokrata Párt politikusai összesen további 20 millió dollárt kaptak, így a Demokrata Pártnak Soros György volt az egyik legnagyobb finanszírozója.

Többen tudni vélik, hogy nem egyedül a tőzsdespekulánstól érkezhet majd pénz a PAC-be a Soros családból. A trónörökös, Alexander Soros is egyre nyíltabban támogatja a demokratákat az utóbbi időben.

Persze taktikájához híven nem közvetlenül a pártnak adja a pénzt, hanem saját szervezeteinek. Ezek azonban egytől egyig a demokrata párt jelöltjeit fogják támogatni 2020-ban.

Forrás: 888.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!