Nem kellett sokat várni az újabb szivárványos offenzívára, ezúttal Krakkó érsekét, név szerint Marek Jedraszewskit kérdezik fel a haladók, amiért kimondta az igazságot az LMBTQ-lobbiról.
Jendraszewski a varsói felkelés tiszteletére tartott szentmisét csütörtökön, az események 75. évfordulóján. Az érsek a szentbeszédében nem kertelt, a kommunisták által terjesztett vörös pestis analógiáján szivárvány pestisnek nevezte az LMBTQ-lobbit.A hazánkat többé már nem fertőzi a vörös pestis, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne egy másik, amely kontrollálni akarja a lelkünket, a szívünket és az elménket
Nem marxisták, nem bolsevikok, de ugyanaz a szellem ihlette őket, mondhatni neomarxisták
Mondani sem kell, hogy az érsek szavai elindították a sivalkodáscunamit. A Tavasz nevű balliberális pártot vezető Robert Biedron, aki Lengyelország első bevalottan homoszexuális politikusa, a sátán megtestesülésének nevezte Jendraszewskit.Biedron azt is kilátásba helyezte, hogy levelet ír Ferenc pápának, amiben arra kéri az egyházfőt, hogy feddje meg a krakkói érsekség első emberét.
A politikus szerint az érsek átlépett egy olyan határt, amit egy demokráciában nem szabad átlépni.Igen, homoszexuális vagyok. Várom, hogy az érsek a szemembe mondja, hogy én is fertőzött vagyok. Ez esetben elmondanám neki, hogy gyerekkoromban öngyilkos gondolatok kerülgettek, miután azt olvastam, hogy melegnek lenni betegség
Lengyelország az egyik utolsó európai állam, amelyet még nem sikerült teljes egészében behálóznia a buzilobbinak. Ugyanakkor a közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy a kultúrharc egyre inkább fokozódik – ha a hagyományos értékek képviselői nem szeretnének elbukni, fel kell venniük a kesztyűt.Forrás: 888.hu
