A férfit vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsítja az ügyészség – emlékeztettek.
Tudatták: az elsőfokú végzéssel szemben a gyanúsított és védője, illetve az ügyészség is fellebbezett.
A védő a gyanúsított szabadlábra helyezését vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelését kérte, az ügyészség viszont azt indítványozta: a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy a gyanúsított és a büntetőeljárásban részt vevő személyek viszonya is okot ad a bizonyítási eljárás megnehezítésére.
A másodfokú végzés szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) helyesen állapította meg, hogy a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, és ezek kiküszöbölése csak a letartóztatás alkalmazásával biztosítható, így a kényszerintézkedés mellőzésére, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására a Fővárosi Törvényszék sem látott lehetőséget.
A törvényszék azt is megállapította, hogy a gyanúsított és a büntetőeljárásban részt vevő személyek viszonya az eljárás megnehezítésének veszélyével szorosan összefügg, így az elsőfokú végzést az indoklás kiegészítésével hagyta helyben.Forrás: MTI Letartóztatásban marad a május végi dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított Viking Sigyn szállodahajó-kapitány – döntött csütörtökön másodfokon a Fővárosi Törvényszék.
A férfit vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsítja az ügyészség – emlékeztettek.
Tudatták: az elsőfokú végzéssel szemben a gyanúsított és védője, illetve az ügyészség is fellebbezett.
A védő a gyanúsított szabadlábra helyezését vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelését kérte, az ügyészség viszont azt indítványozta: a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy a gyanúsított és a büntetőeljárásban részt vevő személyek viszonya is okot ad a bizonyítási eljárás megnehezítésére.
A másodfokú végzés szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) helyesen állapította meg, hogy a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, és ezek kiküszöbölése csak a letartóztatás alkalmazásával biztosítható, így a kényszerintézkedés mellőzésére, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására a Fővárosi Törvényszék sem látott lehetőséget.
A törvényszék azt is megállapította, hogy a gyanúsított és a büntetőeljárásban részt vevő személyek viszonya az eljárás megnehezítésének veszélyével szorosan összefügg, így az elsőfokú végzést az indoklás kiegészítésével hagyta helyben.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.