Augusztus harmadika és hetedike között négy nőt támadtak meg Uppsala városában, ebből kettő nemi erőszakba torkollott. A TV4 News svéd csatorna beszámolt továbbá egy piteai, hasselby-i, illetve egy ragsvedi esetről is, ám azt kihagyták beszámolójukból, hogy a bűncselekményeket bevándorló hátterű emberek követték el. A nemi erőszakkal kapcsolatos bejelentett bűncselekmények számának növekedése kapcsán, pedig egy egészen elképesztő magyarázattal rukkoltak elő:Megítélésünk szerint elsősorban megnövekedett a bejelentési hajlandóság, de a társadalmi életünkben is változások történtek olyan társkereső alkalmazások formájában, amelyek arra késztetnek minket, hogy olyan emberekkel találkozzunk, akiket nem ismerünk olyan jól– hangzott el a TV4 műsorában a bűnmegelőzéssel foglalkozó svéd nemzeti tanács képviselőjétől, Stina Holmbergtől.
Erre már tényleg nem lehet mást mondani, csak azt: elmebaj a köbön.Forrás: 888.hu [fb_button] Svédország nem éppen józan hozzáállásáról híres, ha migrációról van szó, de most a hatóságok és a mainstream média is olyat mutatott, ami már nem csak a józanság hiányát mutatja, de konkrét elmebajt feltételez: a randiappok miatt nőtt Svédországban a szexuális bűnelkövetések száma – állítják.
Augusztus harmadika és hetedike között négy nőt támadtak meg Uppsala városában, ebből kettő nemi erőszakba torkollott. A TV4 News svéd csatorna beszámolt továbbá egy piteai, hasselby-i, illetve egy ragsvedi esetről is, ám azt kihagyták beszámolójukból, hogy a bűncselekményeket bevándorló hátterű emberek követték el. A nemi erőszakkal kapcsolatos bejelentett bűncselekmények számának növekedése kapcsán, pedig egy egészen elképesztő magyarázattal rukkoltak elő:Megítélésünk szerint elsősorban megnövekedett a bejelentési hajlandóság, de a társadalmi életünkben is változások történtek olyan társkereső alkalmazások formájában, amelyek arra késztetnek minket, hogy olyan emberekkel találkozzunk, akiket nem ismerünk olyan jól– hangzott el a TV4 műsorában a bűnmegelőzéssel foglalkozó svéd nemzeti tanács képviselőjétől, Stina Holmbergtől.
Erre már tényleg nem lehet mást mondani, csak azt: elmebaj a köbön.Forrás: 888.hu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.