A DAC (Dák Párt) pártocska vezére nem jeleskedik a választásokon való megmérettetésben, annál inkább a sajátos hagyományápolás területén. A politika világában járatlan Berenghi ugyanis nem tudja, hogy felhívásával nem Orbán Viktorhoz kellett volna fordulnia, sokkal inkább a házelnökre tartozott volna az üzenet, már ha koherens, magyar nyelven értelmezhető szövegről lenne szó. De ez még a legkisebb baj.
Berenghi, aki a kétnyelvűnek szánt, a bukaresti magyar nagykövetségen leadott szöveget elkövette, annyit kér Magyarország miniszterelnökétől, hogy mint a „művészetek nagy pártolója”, akasszon ki egy bocskort a magyar zászlóra, így emlékezve a száz évvel ezelőtti román megszállásra, ami a DAC pártelnöke szerint inkább nevezhető felszabadításnak.
A bizarr performansz keretében Berenghi, aki tiszta vizet akar önteni a pohárba, még jó „mentális egészséget” is kíván Orbán Viktornak, és „ő Excellenciájától” azt is elvárja, hogy állíttassék egy bocskor szobrocska Budapest bármelyik terén, így emlékeztetve a járókelőket a száz évvel ezelőtti nagy felszabadulásra.Forrás: foter.ro [fb_button] Cătălin Berenghi egy elképesztő helyesírással megírt kérvénnyel fordult Orbán Viktorhoz, hogy a román megszállás emlékére kerüljön ki a bocskor a magyar Országgyűlés zászlórúdjára, így hirdetve, hogy ki az úr.
A DAC (Dák Párt) pártocska vezére nem jeleskedik a választásokon való megmérettetésben, annál inkább a sajátos hagyományápolás területén. A politika világában járatlan Berenghi ugyanis nem tudja, hogy felhívásával nem Orbán Viktorhoz kellett volna fordulnia, sokkal inkább a házelnökre tartozott volna az üzenet, már ha koherens, magyar nyelven értelmezhető szövegről lenne szó. De ez még a legkisebb baj.
Berenghi, aki a kétnyelvűnek szánt, a bukaresti magyar nagykövetségen leadott szöveget elkövette, annyit kér Magyarország miniszterelnökétől, hogy mint a „művészetek nagy pártolója”, akasszon ki egy bocskort a magyar zászlóra, így emlékezve a száz évvel ezelőtti román megszállásra, ami a DAC pártelnöke szerint inkább nevezhető felszabadításnak.
A bizarr performansz keretében Berenghi, aki tiszta vizet akar önteni a pohárba, még jó „mentális egészséget” is kíván Orbán Viktornak, és „ő Excellenciájától” azt is elvárja, hogy állíttassék egy bocskor szobrocska Budapest bármelyik terén, így emlékeztetve a járókelőket a száz évvel ezelőtti nagy felszabadulásra.Forrás: foter.ro

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.