ez a hajó már elment.A volt MSZP-s kerületvezető hétfőn szögezte le, mindenképp elindul októberben a VII. kerületben, ám függetlenként és élvezi majd a helyi MSZP támogatását. Hunvald blogjában az előzményeket is kifejti, eszerint 2018 februárjában a kerületi MSZP és a DK helyi szervezete megállapodott, hogy országgyűlési képviselőnek a DK-s Oláh Lajost indítják, míg a 2019-es önkormányzati választáson a VII. kerületben a szocialisták állíthatnak jelöltet.
Engem 2018 decemberében választottak a VII. kerületben a helyi MSZP elnökévé, egyben a polgármesteri tisztségre is jelöltek, ezért kezdtem idén januárban jelöléseket gyűjteni. Ezt követően márciusban hívott fel Gyurcsány Ferenc, hogy az ő pártja akar polgármesterjelöltet állítani, más megoldást elfogadni nem tud
Erzsébetvárosban én vagyok a legerősebb ellenzéki jelölt, három hónap alatt ötezer támogató aláírást gyűjtöttem, míg a Momentum csupán háromezer voksot tudott összegyűjteni az EP-választáson