2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Szent István-napját köszöntik Ópusztaszeren

[fb_button]

Változatos programokkal és látványos katonai bemutatóval köszöntik Szent István-napját az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.

Kodácz Csengele elmondta, a skanzenben a kisebbek kedden kézművesfoglalkozásokon, bábszínházi előadásokon vehetnek részt. Az Olvasókör épülete mellett álló kemencében hagyományos kenyeret sütnek, a Községházánál a bútorfestést próbálhatják ki a látogatók, de bekapcsolódhatnak az Üllési Fonó Néptáncegyüttes műsorába is, amelyhez a Por zenekar szolgáltatja a talpalávalót. A Szeri Gyógynövényházban gyógynövényekből készült teák kóstolójával, a Nomád Parkban szalagszövéssel, nemezeléssel várják az érdeklődőket. A Nagyréten erre a napra katonai tábor épül. Látványos bemutatókat tartanak az 5. Bocskai István Lövészdandár és a 46. Területvédelmi Zászlóalj egységei, a régmúlt katonai eszközeit, ruházatát és szokásait pedig a Pálffy huszárok, a III. Hagyományőrző Honvédzászlóalj és a Szegedi Hadipark jóvoltából ismerhetik meg a vendégek. Délután tartják a 46. Területvédelmi Zászlóalj önkéntes tartalékos állományának ünnepélyes katonai eskütételét, amelyen Benkő Tibor honvédelmi miniszter mond beszédet. Hagyományosan az Emlékparkban rendezik a Csongrád Megyei Önkormányzat ünnepségét, amelyen átadják az alkotói díjakat és megyei elismeréseket. A rendezvény szónoka Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára lesz.Forrás: MTI nyomán Fotó: opusztaszer.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!