[fb_button]
Moszkva szívében gyűltek össze a baloldali aktivisták, tisztességes választásokat és társadalmi igazságosságot követeltek. A gyűlésre a hatalom által "elfojtott" ellenzéki tüntetések miatt került sor, amelyek három hétvégén zajlottak a fővárosban.

A kommunista párt (KPRF) tüntetése, amelyet a moszkvai hatóságok szankcionáltak, délben indult a Szaharov sugárútról, egy tágas, általában forgalmas helyről. A felvonulás kezdetben elég gyér volt: körülbelül 500 tüntető érkezett, de a nap előrehaladtával több ember csatlakozott - írja a Russian Today.
A KPRF mellett a kisebb baloldali csoportok tagjai is jelen voltak, akik úgy döntöttek, hogy egyesítik erőiket a nagyobb párttal. A moszkvai rendőrség becslése szerint több mint 4100 ember vett részt az eseményen.

A helyszín tele volt vörös zászlókkal, néhány tüntető még Sztálin és Lenin portrét is vitt magával.
https://youtu.be/gcIMw4NH1YwNoha a tüntetés a várható városi tanács választásaira összpontosult, a kommunisták és szövetségeseik megragadták a lehetőséget, hogy szélesebb körű intézményellenes üzenetet közvetítsenek.
"Elutasítjuk az oligarchákat, amelyek kifosztják és megvonják az emberektől szabad és békés szavazáshoz való jogukat" - tweettelte Gennadi Zjuganov, a KPRF vezetője.
A gyűlésen felszólalva azt is megfogadta, hogy
„új formában helyreállítja a Szovjetuniót”.
Проводим наш митинг за честные выборы и сбережение страны на проспекте Сахарова. Люди все прибывают. pic.twitter.com/GFxr0r5aRm
— Геннадий Зюганов (@G_Zyuganov) 2019. augusztus 17.
Az összejövetel békésen zajlott a jelentős rendőri jelenlét mellett, ennek ellenére 136 tüntetőt vettek őrizetbe.
Szombaton a városi hatóságok megtiltották a liberálisok tüntetését Lyubov Sobol, ellenzéki vezetővel, felhívva a követők figyelmét, hogy ne vegyenek részt semmilyen összejövetelen.
Bede Zsolt - Vadhajtasok.hu
