[fb_button]
A Magyar Örökség Háza a washingtoni katolikus bazilikától az arlingtoni Marymount katolikus egyetemig tartó, zarándoklatnak nevezett közös sétával, szentmisével, majd magyar piknikkel ünnepelte a magyar államalapítást.

A püspök lelki és erkölcsi útravalókat is megfogalmazott, mint mondta, nemcsak a Washingtonban és környékén élő magyaroknak, hanem az összmagyarságnak.
Példaként Jézus hasonlatát idézte a sziklára és a homokra épített ház sorsának különbözőségéről.
"A ház akkor erős és minden próbát kiálló, ha megvannak az alapjai"
- fogalmazott. Majd kifejtette: manapság egy harmadik alternatívát is próbálnak javasolni az építkezéshez, amely - mint fogalmazott - "a saját életünk, jövőnk, családjaink, a társadalom jövőjének építését jelenti". Ezt a harmadik alternatívát Kiss-Rigó László a liberális demokrácia ajánlatának nevezte.
Kifejtette: "Sajátos technika ez, amely - azzal a jelszóval, hogy egyenlő távolságot kell tartani minden értéktől - azt javasolja, úgy építkezzünk, hogy megássuk az alapot, a szükséges anyagokat, az értékeket viszont jó messzire, körben helyezzük el, de az alapot hagyjuk üresen, és arra építsünk".
A püspök hangsúlyozta: "az így épített ház, vagyis az ilyen társadalom kínálta jövő egyértelműen destruktív és önpusztító, ez ellen, bizony, védekeznünk kell".
Hozzáfűzte, hogy
ez a minden értéktől való egyenlő távolságot hirdető ideológia lényegében nem más, mint a nihilizmus.
A mise után az MTI kérdésére Kiss-Rigó László hangsúlyozta: nem lehet megkerülni Szent István értékeit, amelyek alapvető, örök, egyetemes keresztény értékek.
"Az egyén személyes hitétől függetlenül a nemzet esetében adottság a keresztény alap, a keresztény gyökerek, a keresztény kulturális hagyomány. "Lehet erről nem tudomást venni, lehet tagadni, de akkor az ember saját magát teszi tönkre, és ha egy társadalomban sok ilyen ember van, akkor sajnos a társadalom tömeggé silányul" - fűzte hozzá.
A szeged-csanádi püspök kiemelte: manapság, szerencsére, annak a folyamatnak vagyunk a tanúi, hogy a magyar nemzet tagjai - személyes hitüktől függetlenül - egyre jobban ráébrednek a valódi identitásukra. "Úgy fest, hogy ma a magyar nemzet nem tömeggé silányul, hanem sokkal inkább közösséggé nemesedik" - hangsúlyozta.
"Az Amerikában és az óhazában élő magyarok számára örök üzenet, hogy tudatosítani kell értékeinket, gyökereinket - a nemzet esetében ez a keresztény gyökereket jelenti -, és meg kell erősítenünk identitásunkat, hogy megküzdhessünk a kor negatív veszélyeivel"
- szögezte le Kiss-Rigó László.
Forrás: Magyar Fórum