2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Salvini: Brüsszelt zavarta a Liga eddigi kormányzása

[fb_button]

Salvini így kommentálta azt, hogy mi zajlik Olaszországban.

Kormánykoalíciót alakít az olasz baloldal, a miniszterelnök Giuseppe Conte jelenlegi ügyvezető kormányfő lesz – jelentette be Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a Demokrata Párttal (PD) kötött megállapodást követően. Di Maio erről azután beszélt, hogy Sergio Mattarella államfő kormányalakítási konzultáción fogadta. Az M5S vezetője kijelentette, hogy mozgalmuk végre akarja hajtani azt a programot, amelyre a választóktól megbízatást kapott.

A kormányválságról azt mondta: „nincsenek jobboldali vagy baloldali megoldások, csak megoldások”. Az államelnökség szóvivőjének sajtótájékoztatója szerint az államfő csütörtök reggelre bekérette hivatalába Giuseppe Contét. Giovanni Grasso részleteket nem közölt, de mindenki biztosra veszi, hogy az államfő kormányalakítási megbízatást fog adni neki. A PD-t vezető Nicola Zingaretti korábban kijelentette, hogy a két pártnak eltökélt szándéka egy közös platform kialakítása az ország érdekében.

Az M5S korábbi szövetségese, Matteo Salvini, az ellenzékbe átülő Liga vezetője kijelentette, több tízmillió olasz választó „elképedve” szemléli azt a „szégyenteljes színházat”, amellyel az M5S és a PD a bársonyszékeket készül felosztani egymás között.

Matteo Salvini megjegyezte, hogy szerinte Giuseppe Contét Biarritzban, a G7-csúcstalálkozón választották meg ismét olasz miniszterelnöknek.

Párizs, Berlin és Brüsszel hozta meg a döntést, ahogyan a Monti-kormánnyal is történt

– mondta Matteo Salvini a Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormányt 2011-ben leváltó Mario Montira utalva.

Salvini hozzátette:

az Olaszország határain kívüli „hatalmakat zavarta” a Liga eddigi kormányzása, amely az olaszok méltóságát, büszkeségét és szuverenitását védte.

Kijelentette, hogy Párizs, Berlin és Brüsszel érdeke az, hogy Rómában gyenge kormány legyen.

Bennünket vádolnak gyűlölettel, miközben az M5S-PD kormányát egyedül a Ligával szembeni gyűlölet tartja össze, a másik kizárása (a választásokból), valamint a hataloméhség

– hangoztatta Matteo Salvini.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke bejelentette, hogy amikor a második Conte-kormány bizalmat kér a római parlamentben, az utcára szólítja az olaszokat az M5S-PD-kormány elleni tiltakozásra.

Forrás: 888.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!