[fb_button]
Manipulált és hamis tartalmakat közölt a Korrupciókutató Központ. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis helybenhagyta a Közbeszerzési Hatóság által indított perben a Fővárosi Törvényszék végzését. A szervezet elnöke az M1-en azt mondta: nemcsak az intézményrendszer hírnevét csorbították, hanem támadást intéztek Magyarország ellen. Az ügy ezért Brüsszelben folytatódik – közölte az M1 Híradója.

Áprilisban írta meg a Magyar Nemzet, hogy első fokon elmarasztalta a bíróság a Korrupciókutató Központot, mert valótlan és manipulatív adattartalmakat közölt a Közbeszerzési Hatóságról.
A lap szerint a Soros György által is támogatott társaság egyik jelentésében félrevezetőnek és alacsony minőségűnek nevezte a Közbeszerzési Hatóság honlapját, és azt is állította, hogy a bangladesi és zambiai azonos hivatalok weboldalai jobbak.
A Fővárosi Törvényszék emiatt arra kötelezte a Korrupciókutató Központot, hogy fizessen egymillió forint sérelemdíjat és tegyen közzé egy helyreigazító közleményt. A szervezet a bírósági ítélet nyomán honlapjáról törölte az elemzést, elismerték, hogy az valótlan adattartalmú volt és elnézést kértek az olvasóktól.
A Fővárosi Ítélőtábla a napokban a Közbeszerzési Hatóság által indított perben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék végzését.
A Korrupciókutató Központ tanulmányában azt az érzetet keltette, mintha nem lehetne keresni a Közbeszerzési Hatóság honlapján, és többek között az sem világos, hogy milyen adatbázisból dolgoztak – mondta csütörtökön a Közbeszerzési Hatóság elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.
Rigó Csaba úgy fogalmazott: nemcsak az intézményrendszer hírnevét csorbították, hanem támadást intéztek Magyarország ellen, és ezekre a tanulmányokra hivatkozik az Európai Bizottság is egyes dokumentumaiban.
„Ez a legfájóbb. Ezért úgy döntöttem, hogy nemcsak bíróságon keressük a jogi elégtételt, hanem az Európai Bizottság főtitkárához fordulok, hogy tekintse át, javítsa át, javítsa ki az országjelentésben azokat a hivatkozásokat, amelyek egy jogerősen elítélt egyszemélyes Kft-re hivatkoznak” – fogalmazott a hatóság elnöke.A hihetőnek, megbízhatónak álcázott állítások nagyon sok esetben hálózati manipulációk eredményei, mégpedig politikai célból – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szánthó Miklós úgy fogalmazott: a nyílt társadalom eszmerendszeréhez kötődő Korrupciókutató Központ fals, téves állításai megjelennek a Sargentini-jelentésben is.
„Mindenféle ENSZ-es, Európa Tanácsos és egyéb úgynevezett civil szervezetek jelentéseinek egyes részei vannak belőle kiragadva, mint ahogy a Korrupciókutató Intézet jelentése is. Azt bemutatják, mint megbízható, legitim érvet arra mutatóan, hogy olyan nagy a korrupció Magyarországon, hogy az már a jogállamiságot veszélyezteti, és ennek már nagyon komoly politikai, vagy jogi hatása is van. Tehát nagyon-nagyon veszélyes fegyver, alamuszi fegyver, azt is mondhatnám” – magyarázta.
A szakember szerint ezeknek a téves hivatkozásoknak az igazi célja a tagállamok szuverenitásának csorbítása.
Forrás: Hirado.hu nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.