[fb_button]
A Best for Britain nevű Soros-szervezet tagjai, miután Boris Johnson a parlament felfüggesztéséről szóló kérelmét jóváhagyta a brit uralkodó, nemtetszésüknek egy Twitter posztban adtak hangot – tudósít a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ebben burkoltan megfenyegették a királynőt, mert helyt adott Boris Johnson azon kérelmének, melyben a brit parlament egy hónapig tartó felfüggesztését kérte. A szervezet szerint a királynő tette alkotmány- és demokráciaellenes.
A Soros-szervezet azt is kiemelte, hogy jobb, ha az angol királynő nem felejti el, hogy a történelem során nem néztek jó szemmel azokra az uralkodókra, akik a demokrácia felfüggesztését segítették. A szervezet üzenete I. Károlyra utalt, aki a XVII. században parlament nélkül próbált kormányozni, de élete nyilvános lefejezéssel ért végett.A szervezet azonban téved azzal kapcsolatban, hogy a parlament felfüggesztése alkotmányellenes lenne, mivel ha az lett volna, akkor a királynő jogalap hiányában azt nem hagyhatta volna jóvá.
Forrás: V4na.com nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.