[fb_button]
Újra bizonyította alkalmatlanságát a zuglói polgármester, akinek most azt nem sikerült eltalálni, hol van Budapest egyik ikonikus épülete.

Nem kell ahhoz fővárosinak lenni, hogy az embernek legalább sejtése legyen arról, hogy hol is van a Nemzeti Múzeum. Igen alapfokú ismeret, hogy Petőfi Sándor – a legenda szerint – ott szavalta el először a Nemzeti dalt, többek között emiatt gyakran tartanak ott megemlékezéseket, ünnepségeket. Egyébként is a Kiskörút ikonikus épületéről van szó, amit nehéz nem észrevenni, ha az ember arra jár: Karácsony Gergely például a közeli ELTE-ÁJK-n és a BTK-n is tanult, így vélhetően elhaladt „néhányszor” az épület előtt.
Ennek ellenére az ATV keddi műsorában a következőket mondta a főpolgármester-jelölt:
A Nemzeti Múzeum épülete egy olyan brutális épület egy park közepén, amit nagyon nagy őrültségnek gondolom ezt a projektet.
Alább meg is lehet nézni (illetve hallgatni) ezt a csodálatos mondatot!
Az Origo emlékeztet arra, hogy pár hónappal korábban Karácsony Gergely Csepelt Észak-Pestre pozicionálta.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Tarlós István az összes ellenzéki jelöltet utcahosszal előzi. Karácsony Gergely mellett még Puzsér Róbert és Berki Krisztián indul a pozícióért: nehéz lenne eldönteni, hogy ebből a triászból ki a legalkalmatlanabb jelölt.
Forrás: 888.hu
