[fb_button]
Fekete-Győr:
Siker, hogy Hidvéghi nem lett a jogállamisági bizottság alelnöke.https://youtu.be/ienMBmoIYb8
Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt a Momentum elnöke. Fekete-Győr András szerint a Momentum diákja kritikus gondolkodású, kreatív, nyelveket beszélő, jó szociális- és érzelmi intelligenciával rendelkező ember. Szerint sok tanár összekacsinthat az ilyen kvalitású tanulókkal az osztálytermek Fidesztől elzárt világában.
Fekete-Győr a diáktüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy bár azt nem ők, hanem a diákok szervezik, szerinte mégis
„mindenbe bele kell állni, ami az Orbán-rendszernek a nagyon uniformizált nagyon centralizált lelketlen szavazógép-nevelő rendszerével szembe tud menni.”
A Momentum elnöke jó példaként említette a hongkongi tüntetéseket, mert sikerült visszavonatniuk a kiadatási törvényt, bár azt ő is elismerte, hogy ott kicsit „félre mentek a dolgok”.
Fekete-Győr arról is beszélt, hogy szerinte sikerként értékelhető, hogy Hidvéghi Balázst egyelőre nem sikerült megválasztani az EP-alelnöki pozícióba. A politikus úgy fogalmazott, hogy
„ne kerüljenek szélsőséges elemek, szélsőséges politikusok ilyen fontos bizottságok élére. Maradjanak csendben és örüljenek, hogy ott lehetnek az Európai Parlamentben.”
Forrás: Mandiner
