2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Flamand Érdek: foglalkozni kell Belgium iszlamizálódásával!

[fb_button]

A belga Flamand Érdek Párt vezetője, Filip Dewinter az antwepeni városháza tornyából kiáltotta világgá a figyelmeztetést:

foglalkozni kell Belgium iszlamizálódásával.

[caption id="attachment_36347" align="alignnone" width="800"] Filip Dewinter a városháza tornyán. Felirat: a város a mienk.[/caption]Beszédét egy rövid történelmi bevezetővel kezdte. A városháza lassan ötszáz éve áll a helyén, ez idő alatt több megszálló erő is uralma alá hajtotta. A német-római birodalom, a spanyolok, a franciák, később a németek és most az iszlám is megszállta már a várost, jelentette ki a politikus.Dewinter állítása szerint "Antwerpen minden negyedik polgára mára muszlim", az iskoláskorú gyermekek "több mint fele pedig muzulmán vallású". Ennek véget kell vetni, városunk iszlám megszállását meg kell állítani – jelentette ki.A Flamand Érdek régóta szemben áll a Belgiumra jellemző multikulturális hozzáállással, így a migrációs válság 2015-ös felfutása után szép sikereket értek el a kisebb tartományi választásokon.

Legutóbb 2018-ban a flandriai regionális választásokon szereztek 13 százalékot.

Idén pedig mind az EP-, mind az országos választásokon jól szerepeltek, a 150 tagú belga parlamentben például 18 képviselői mandátumhoz jutottak.Forrás: rt. com nyomán Magyar Fórum

 

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!