2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A DK elővette az antiszemita kártyát - a kormányt okolják

[fb_button]Akasztófára lógatott Dávid-csillagot rajzoltak az erzsébetvárosi önkormányzati képviselőjelölt, Borka-Szász Tamás plakátjára. Niedermüller Péterrel, az ellenzék közös hetedik kerületi polgármesterjelöltjével feljelentést tettek - írja az Index.Csütörtökön a két jelölt pár perces sajtótájékoztatót tartott a hetedik kerületi rendőrkapitányság lépcsőjén, a Rejtő Jenő utcában, ahol a plakátrongálás is történt. Itt Niedermüller azt mondta:
Az eddigi kampányban ez a legdurvább és legmegdöbbentőbb megnyilvánulás. Ilyen 2019-ben Magyarországon nem történhet meg. Ez antiszemita gyűlöletcselekmény. Ez szigorúan összefügg azzal a politikával, amit a kormány folytat. Ebben az országban mára elmérgesedett a politikai kultúra.
A röpke sajtótájékoztató után a plakáttal a kezükben besétáltak a kapitányságra, hogy az ügyben feljelentést tegyenek.Forrás: Index nyomán

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!