Slowthai ezzel párhuzamosan pedig bejelentette, hogy a honlapján már kapható Fuck Boris feliratú póló.
A rapper korábban sem titkolta, hogy mi a véleménye a brit miniszterelnökről. Egy júliusi interjúban az amerikai elnök, Donald Trump gyengébb kiadásának nevezte, és felvetette, jobban tenné, ha visszavonulna.
https://youtu.be/fqyqPccwfJQ
A Mercury-díjat minden évben a legjobb album kapja, amely az Egyesült Királyságban brit vagy ír előadótól megjelent. Idén a 21 éves londoni rapper, Dave nyert, ugyanis Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma.
A csütörtök esti londoni díjátadón Dave (teljes nevén David Orobosa Omoregie) mások mellett a The 1975-ot, a Foalst, Anna Calvit és az Idlest előzte meg. A Psychodrama idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. https://youtu.be/pDUPSNdmFewForrás: Index nyomán [fb_button]Slowthai nevű "zenész", vagyis Tyron Frampton a Hyundai Mercury díjátadó színpadán megmutatta, mit is gondolt a brit miniszterelnökről. A rapper, aki egyike volt a 12 jelöltnek, a Doorman című számával lépett fel, és színpadi kelléknek magával vitt egy levágott fejet, ami Boris Johnsonról lett mintázva. Slowthai sűrű káromkodások között fejtette ki a véleményét, és mondandójába beleszőtte albuma címét, a Nothing Great About Britaint is.
Slowthai ezzel párhuzamosan pedig bejelentette, hogy a honlapján már kapható Fuck Boris feliratú póló.
A rapper korábban sem titkolta, hogy mi a véleménye a brit miniszterelnökről. Egy júliusi interjúban az amerikai elnök, Donald Trump gyengébb kiadásának nevezte, és felvetette, jobban tenné, ha visszavonulna.
https://youtu.be/fqyqPccwfJQ
A Mercury-díjat minden évben a legjobb album kapja, amely az Egyesült Királyságban brit vagy ír előadótól megjelent. Idén a 21 éves londoni rapper, Dave nyert, ugyanis Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma.
A csütörtök esti londoni díjátadón Dave (teljes nevén David Orobosa Omoregie) mások mellett a The 1975-ot, a Foalst, Anna Calvit és az Idlest előzte meg. A Psychodrama idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. https://youtu.be/pDUPSNdmFewForrás: Index nyomán

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.