Azok után, hogy nem is oly rég kiderült, az új, emeletes motorvonatok nem olyan vasúti vonalon közlekednek, ahol alagutak lennének, így azok forgalomba helyezése nem jelent problémát, most négy elővárosi járat kimaradása kapcsán próbáltak hisztériát kelteni és cikkeztek aggasztó szakemberhiányról.
A valóság ezzel szemben az – derült ki a hivatalos kommünikéből –, hogy a mozdonyvezetői a legjobban kereső állás a vasúttársaságnál. Átlagosan bruttó 650 ezer forint a fizetésük, egyes mozdonyvezetők bére pedig meghaladja a bruttó egymillió forintot.
Az embernek lassan az az érzése, hogy a magyarországi létező ellenzék teljesítménye még a mondabeli vak tyúknál is szánalmasabb, hiszen az a szegény pára legalább néha talált egy-egy szemet.
Azonban most olybá tűnik, hogy szerencsétlen ballibeinket ismét elgázolta – szerencsére csak képletesen – egy nem létező alagútban hajtó, valójában csak délibáb mozdonyvezető által irányított fantomvonat.Forrás: Magyar Nemzet [fb_button]A nem létező alagutak után, most a nem létező mozdonyvezető-hiány okozott zavart az ellenzéki kommunikációban.
Azok után, hogy nem is oly rég kiderült, az új, emeletes motorvonatok nem olyan vasúti vonalon közlekednek, ahol alagutak lennének, így azok forgalomba helyezése nem jelent problémát, most négy elővárosi járat kimaradása kapcsán próbáltak hisztériát kelteni és cikkeztek aggasztó szakemberhiányról.
A valóság ezzel szemben az – derült ki a hivatalos kommünikéből –, hogy a mozdonyvezetői a legjobban kereső állás a vasúttársaságnál. Átlagosan bruttó 650 ezer forint a fizetésük, egyes mozdonyvezetők bére pedig meghaladja a bruttó egymillió forintot.
Az embernek lassan az az érzése, hogy a magyarországi létező ellenzék teljesítménye még a mondabeli vak tyúknál is szánalmasabb, hiszen az a szegény pára legalább néha talált egy-egy szemet.
Azonban most olybá tűnik, hogy szerencsétlen ballibeinket ismét elgázolta – szerencsére csak képletesen – egy nem létező alagútban hajtó, valójában csak délibáb mozdonyvezető által irányított fantomvonat.Forrás: Magyar Nemzet

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.