Megmutatják, hogyan lehet Európában felemelt fővel tagállamnak lenni, miként lehet Európában erősnek megmaradni saját identitásunk, határaink, vállalkozásaink, családjaink védelmével – jelentette ki a FdI elnöke, aki hozzátette: Orbán Viktor ezt teszi minden nap, és a FdI ezt a politikai vonalat követi. Meloni hangsúlyozta, hogy hálózatot akarnak létrehozni Európában a patrióta mozgalmak részvételével, amelyek az igazi Európáért küzdenek a bürokraták és technokraták hamis Európájával szemben.
Giorgia Meloni pénteken nyitotta meg az Atreju nevű pártrendezvényt, amelyet az egymás utáni második évben ismét a római Tiberis-szigeten rendeznek meg. Az eredetileg az olasz jobboldali fiatalok politikai, kulturális találkozóját 1998-ban Giorgia Meloni indította útjára. Nevét Michael Ende A végtelen történet regényének egyik szereplőjéről kapta.
Az idei kiadás a Kihívás a csillagokig címet, Olaszország nagyot mer gondolni alcímet kapta. A három napos találkozó szekcióiban olasz és külföldi vendégek szólalnak fel: pénteken Mateo Salvini a Liga elnöke, korábbi olasz belügyminiszter volt az egyik kiemelt vendég, szombaton délelőtt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, később Orbán Viktor magyar kormányfő mond beszédet Az emberek és népek Európája – elnevezésű beszélgetés keretében.Forrás: Pestisracok.hu [fb_button]Példaképnek nevezte a visegrádi országokat, kiemelten Magyarországot Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párt pénteken kezdődött rendezvényén Rómában, amelyen szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólal. Giorgia Meloni az MTI-nek nyilatkozva elmondta, azért hívta meg a magyar kormányfőt , mivel modellnek tartja a visegrádi országokat, és közöttük mindenekelőtt Magyarországot.
Megmutatják, hogyan lehet Európában felemelt fővel tagállamnak lenni, miként lehet Európában erősnek megmaradni saját identitásunk, határaink, vállalkozásaink, családjaink védelmével – jelentette ki a FdI elnöke, aki hozzátette: Orbán Viktor ezt teszi minden nap, és a FdI ezt a politikai vonalat követi. Meloni hangsúlyozta, hogy hálózatot akarnak létrehozni Európában a patrióta mozgalmak részvételével, amelyek az igazi Európáért küzdenek a bürokraták és technokraták hamis Európájával szemben.
Giorgia Meloni pénteken nyitotta meg az Atreju nevű pártrendezvényt, amelyet az egymás utáni második évben ismét a római Tiberis-szigeten rendeznek meg. Az eredetileg az olasz jobboldali fiatalok politikai, kulturális találkozóját 1998-ban Giorgia Meloni indította útjára. Nevét Michael Ende A végtelen történet regényének egyik szereplőjéről kapta.
Az idei kiadás a Kihívás a csillagokig címet, Olaszország nagyot mer gondolni alcímet kapta. A három napos találkozó szekcióiban olasz és külföldi vendégek szólalnak fel: pénteken Mateo Salvini a Liga elnöke, korábbi olasz belügyminiszter volt az egyik kiemelt vendég, szombaton délelőtt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, később Orbán Viktor magyar kormányfő mond beszédet Az emberek és népek Európája – elnevezésű beszélgetés keretében.Forrás: Pestisracok.hu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.