2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Roi skinhead azt mondja, hogy a kormány halálba küldi az embereket

[fb_button]Minél erősebb a kormányzattal szembeni ellensúly, annál határozottabban lehet képviselni olyan ügyeket, mint a férfiak negyven munkaév utáni nyugdíjba vonulása vagy az, hogy az önkormányzatok vehessenek vissza korábban állami kézbe került feladatokat – mondta a Jobbik elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Sneider Tamás utóbbiak között kiemelt területként említette a közoktatás ügyét és a szociális szférát, a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta: vannak olyan, jelentős fizikai megterheléssel járó munkakörök, amelyeket 55 vagy 60 évesen már nem lehet megfelelő módon ellátni.   Hangsúlyozta: 2011-től Magyarországon Európa egyik legrugalmatlanabb nyugdíjrendszere van érvényben, a nyugállományba vonulás feltételei alól legfeljebb a rokkantak jelentenek kivételt, ugyanakkor eltűntek a szolgálati nyugdíjak, a korengedményes, korkedvezményes nyugállományba vonulás lehetősége. Ki kell mondani:
amit most a Fidesz művel a magyar lakossággal, a magyar férfiakkal, „az gyakorlatilag egy népirtással ér fel”
– fogalmazott a Jobbik elnöke, mondván, „halálba küldik” azokat az idősebb férfiakat, akik nem bírják a fiatalokkal a munkatempót, így a férfiak mintegy kétötöde meg sem éri a nyugdíjkorhatárt, vagy csak pár évig részesülhet az ellátásból. Sneider Tamás kérdésre válaszolva azt közölte, Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester nem volt rosszabb kerületvezető, mint bármelyik társa, és „alkalmas arra, hogy Tarlós Istvánnak megfelelő kihívója legyen”, de az csak a győzelme után ítélhető meg, hogy alkalmas-e a főváros vezetésére. Hozzátette: Budapesten pártja azt vállalta, hogy nem indít ellenjelöltet az ellenzéki előválasztás nyertesével szemben, és ehhez tartják is magukat. A Máltán hétfőn aláírt menekültelosztási egyezmény kapcsán az ellenzéki politikus kijelentette: a Jobbik ellenzi a migrációt, így az elosztást is, mert az kedvezőtlen lehet Magyarország számára, ahová „így is rengeteg bevándorló települ be”.Forrás: Demokrata.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!