2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Beindultak a "kommunisták": másodszor is leszavazta Trócsányit a jogi bizottság

[fb_button]

Másodszor is leszavazta Trócsányi Lászlót az Európai Parlament jogi bizottsága, mert összeférhetetlennek tartják az európai uniós biztosi posztra – írta a Facebookon Donáth Anna EP-képviselő. Ahogy azt portálunk korábban megírta, a korábbi igazságügyi miniszter esetében a grémium ugyanis azok után állapította meg az összeférhetetlenséget, miután kézhez kapták a DK EP-képviselőinek négyoldalas Trócsányi-sározó, gyűlölködő, és lázító levelét, amelyben Dobrev Kláráék Trócsányi leszavazását követelték a baloldali, liberális és zöld EP-képviselőknek.

[caption id="attachment_38250" align="alignnone" width="1200"] A két momentumos, hazaáruló EP képviselő: Donáth és Cseh az ATV-ben örömködtek Trócsányi elgáncsolása miatt[/caption]

A bejegyzés szerint a jogi bizottság (JURI) 12:9 arányban erősítette meg a korábbi döntését, miszerint aggályosnak tartják Trócsányi jelölését.

A volt minisztert szeptember 26-án hallgatta meg először JURI, a valódi szakbizottsági meghallgatások előszobájaként, hogy megvizsgálja, van-e bármilyen összeférhetetlensége a biztosjelölteknek, így Trócsányinak is.

Ahogy azt a PestiSrácok.hu részletesen megírta, négyoldalas Trócsányi-ellenes levelet küldött korábban a Demokratikus Koalíció az uniós képviselőknek, amelyben azt követelték a politikusoktól, hogy akadályozzák meg Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter biztosi kinevezését. A portál Dobrev Kláráék gyűlölködő, feljelentő levelét is megszerezte, amelyben válogatott jelzős szerkezetekkel és Magyarországon már unalomig ismert demagóg, hazug vádakkal feketítik Trócsányi Lászlót és a magyar kormányt.

Forrás: Pestisracok.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!