

TITKOSÍTOTT KIFIZETETLEN SZÁMLÁK ÉS ELTITKOLT KINTLEVŐSÉGEK ZUGLÓBAN
Rozgonyi Zoltán egy zuglói lakossági fórumon “kritikus állapotúnak” nevezte a kerület költségvetését, a legfontosabb feladat pedig a politikus szerint ennek a rendbetétele. A Fidesz polgármesterjelöltje hozzátette azt is, hogy Karácsony Gergely az elmúlt öt évben 2 milliárd forintos pluszból 2 milliárdos mínuszba fordította a kerületi büdzsét. Akkor vajon mivel büszkélkedik Karácsony, tettük fel a kérdést Kovács Balázsnak, a Fidesz zuglói önkormányzati képviselőjének, aki korábban közérdekű adatigénylés keretében kérte ki az önkormányzat folyószámla egyenlegét. Ezek alapján szeptember 6-án 50 millió forint volt az önkormányzat számláján, ebből lett most 1.3 milliárd forint hirtelen. Karácsony rendkívül elégedett az eredménnyel, de vélhetően most folyt be a telekadó és a gépjárműadó is, mely tőkeinjekcióként segítette a XIV. kerület büdzséjét. A kép azonban még így is igencsak zavaros, hiszen egyrészt a kifizetetlen számlákat Karácsony titkosította, másrészt azt sem engedték nyilvánosságra hozni, hogy ki és mióta tartozik a kerületnek. Mivel Kovács nem kapott semmilyen tájékoztatást a kerület vezetésétől és a jegyzőtől, ezért mindkét ügyben bírósághoz fordult. A bíróság az egyik keresetben első fokon már ítéletet is hozott, ebben pedig neki adott igazat, így a zuglói polgármester kénytelen bemutatni 15 napon belül, hogy kik és mennyivel tartoznak az önkormányzatnak. Eddig Karácsonyék a cégek, és a magánszemélyek tartozási listáját sem akarták kiadni, most első fokon erre kötelezte őket a bíróság.
Ha nem lenne mit titkolni, akkor miért titkosítják a kifizetetlen számlákat és a kintlevőségek adatait?– teszi fel a kérdést Kovács Balázs teljes joggal. A politikus kifejtette portálunknak, hogy Zugló ingatlaneladásból közel 3 milliárd forintos bevétellel számolt, azonban csak a töredéke, mintegy 300 millió forint folyt be, itt tehát több mint 2.5 milliárd forintos hiány keletkezett. Ezen kívül 1.5 milliárd forint kintlevősége is van a kerületnek, melyet nem tudott behajtani. Nem véletlen tehát, hogy egyre többen látják, mekkora a baj, miközben az önkormányzat titkolózik és próbál úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Kovács szerint Karácsonyék egy korábbi megállapodást felrúgva nem fizették ki az egyházaknak a beígért támogatást, valamint közszolgáltatási díjakat sem fizetnek, egyre több a kifizetetlen számla, így vélhetően az egyre súlyosabb problémáról próbálják elterelni a figyelmet: Húzzák az időt, hogy ne derüljön ki, mekkora a baj. Nekik most az a legfontosabb, hogy az önkormányzati választásokig nem lássanak bele a lapjaikba, ezért titkosították nevetséges ürügyre hivatkozva a kifizetetlen számlákat is, ami miatt ugyancsak bírósághoz fordultam. Ott tartunk, hogy a zuglói önkormányzat már tagdíjakat sem tud befizetni. Döntés született, hogy az idei költségvetésben mit kell teljesíteni, Karácsony pedig nem hajt végre több döntést sem, hogy minél több pénzt tudjon felmutatni. Eközben az elhatározott fejlesztések nem valósulnak meg. Érdekes tehát, hogy az átláthatósággal kampányoló Karácsony tökéletes zűrzavart teremt maga körül és nem engedi, hogy az önkormányzati képviselők és ezáltal a lakosok betekintést nyerhessenek Zugló pénzügyeibe. Vajon mi lehet az oka a ködösítésnek és a titkolózásnak? A bíróság most azonban Kovács Balázs zuglói fideszes önkormányzati képviselő kérésének helyt adott, így első fokon Karácsonyék pert vesztettek és meg kellene mutatniuk, hogy ki mennyivel tartozik Zuglónak és mióta. Erre 15 napjuk van, de amennyire ismerjük a gerinces városvezetést, a tiszta lapok helyett megpróbálnak majd még egy lapot húzni a tizenkilencre. Nem először. Más kérdés, hogy valószínűleg Karácsony Gergelynek sem könnyű eldöntenie: a budapesti választóktól, vagy a kerületi szocialista alvilágtól féljen-e jobban? Bár valószínűleg kevésbé fájdalmas volna, ha az előbbiek “ásnák el“.Forrás: Pestisrácok.hu