Konferenciát tartott ma a LIBE-bizottság, melyen a kutatási és mentési feltételek megvitatására fókuszáltak a Földközi-tenger térségében. A bizottság meghallgatásának megkezdésekor Juan Fernando López Aguilar, a LIBE-bizottság elnöke bejelentette: egyperces néma csenddel emlékezzünk a német nemzeti ünnepre. A megemlékezés előtt viszont figyelmeztetett: azért arról se feledkezzünk el, hogy 2013-ban Lampedusától nem messze több mint 300 migráns halt meg a Földközi-tengeren, azóta csak hat év telt el, ám még mindig sokan veszítik életüket, miközben próbálják az európai partokat elérni. Ezek után nem teljesen világos, hogy minek is szólt a megemlékezés.
[caption id="attachment_38493" align="alignnone" width="560"]
Juan Fernando López Aguilar[/caption]
López nyitóbeszédében kiemelte, hogy bár sűrű a LIBE meghallgatási programja, erre a meghallgatásra mindenképpen időt szakítottak, hiszen nagyon fontos. Beszélt a könnyítési irányelvről: e szerint kiemelt feladat, hogy a humanitárius segítségnyújtás büntetőjogi cselekményként való elbírálását meg kell akadályozni, hiszen fontos, hogy minél kevesebb haláleset forduljon elő, illetve segíteni kell azokat, akik Európában akarják megvetni a lábukat.
A Migráció és Védelem Igazgatóság vezetője, Michael Shotter elmondta, a halálesetek száma csökkent, de még mindig túl magas. Erkölcsi és jogi felelősségünk tehát, hogy megmentsük azokat az embereket, akik az üldöztetések elől menekülnek. Megbízható és állandó feltételek kellenek a kutatásra és mentésre a mostani ad-hoc megoldások helyett. Elmondása szerint a LIBE-bizottság elkötelezett amellett, hogy minden támogatást megadjon és hozzájáruljon a mentések kivitelezéséhez. Viszont átfogó stratégiára van szükség a migránsok megmentésére és az embercsempészek munkájának visszaszorítására, hiszen ők profitálnak a migránsok sorsából.
Mondjuk akkor felmerül a kérdés, hogy mégis miért működnek együtt egy embercsempésszel? Persze Carola Rackete, bár a nyáron még börtönbüntetésre ítélték, nem számít már bűnelkövetőnek ezekben a körökben, épp ellenkezőleg: az embercsempészből önmagát is feláldozó, ünnepelt hős lett. López is ennek megfelelően konferálta fel:„Carola Rackete, aki menekülteket mentett a Földközi-tengeren.”Minden az érdekektől függ, és ezt a polkorrekt LIBE-ben nagyon jól tudják. Shotter beszédében kitért a civil szervezetek dicséretes munkájára, szerinte az NGO-k nélkül nem működhetne ilyen szervezetten a migránsok mentése, kitelepítése. Pontosan ezt mondjuk mi is, csak olyankor ugyanezek az emberek hazugsággal vádolnak minket. Shotter szerint nem szabadna, hogy különböző kontextusokban a civil szervezetek migránsmentő munkája bűncselekménynek, embercsempészetnek minősüljön. Ha valakiben felmerülne a kérdés, hogy kik határozzák majd meg ezeket a különböző kontextusokat, szerintem a válasz egyértelmű: természetesen a bevándorláspártiak. Molnár Tamás (Európai Unió Alapjogi Ügynöksége) a kutatás és mentés jogi szempontjaira tért ki. Kiemelte, hogy tengerjogi kontextusban az élethez való jog érvényesítése hosszú ideje fennálló kötelezettség. Szerinte azok a hajóskapitányok, akik a vízen életveszélybe került embereknek segítenek, nem vonhatóak jogilag felelősségre.
A LIBE mai meghallgatásán tehát a szokásos módszereket alkalmazták:
védőbeszédek független és objektív szakértéseknek álcázása, a tények százszázalékos figyelmen kívül hagyása, ezáltal pedig a valóság teljes elferdítése, saját képükre fordítása.
[embed]https://youtu.be/son9X6UiarA[/embed]
Miután megtörtént Carola Rackete erkölcsi és jogi szerecsenmosdatása, maga az embercsempész is megkapta a szót. Rackete szintén megemlékezett a 6 évvel ezelőtti tragédiáról, amikor több száz migráns fulladt a tengerbe, mivel nem volt jelen szakszerű segítség. Utalva Shotterre elmondta, hogy ők csak az emberi szolidaritást és élethez való jogot akarják érvényesíteni a tengeren.
Rackete 2016-ban döntött úgy, hogy a civilként szerzett tapasztalatait hajóskapitányként is kamatoztatni fogja. Rackete az érzelmekre akart hatni beszédében: visszaemlékezett, amikor munkája során a bevándorlók vízfelszínen lebegő holttesteit gyűjtötték össze, amiket sárga mellénnyel jelöltek, hogy lássák a hajnalig tartó munkában, hogy merre vannak és nehogy elsüllyedjenek mielőtt kiemelték őket a tengerből, sokszor tapasztalták, hogy visszakényszerítik Líbiába a migránsokat, pont oda, ahonnan elmenekültek.Az európai polgárok nagyon szégyellhetik magukat ezekben a napokban.
Ha a civil szervezetek által megmentett embereket nem fogadják be, akkor nem lesz megoldás!
„Szeretnék elhatárolódni az előttem szólótól, ilyen hozzáállással nem lehet kezelni ezt a kérdést”– újabb taps. Bár mindenkinek csak egy perce van a hozzászólásra, a bevándorlásellenes hozzászólásnál jelezték az időkorlátot, a bevándorláspárti viszont túlléphetett a kereten. Hát így megy ez Brüsszelben.
