2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Muszlim diákok terrorizálják a zsidó gyerekeket, most a cipőjüket csókoltatták meg

Zsidókat megfélemlítő botrány történt az ausztráliai Melbourne egyik iskolájában, ahol egy 12-13 éves muszlim fiúkból álló csoport arra kényszerítette az intézménybe járó 12 éves zsidó diákot, hogy a cipőjüket csókolgassa és hódoljon be nekik, különben megverik. Az iskola hivatalos kommünikéje szerint nem tudják megakadályozni a hasonló zaklatásokat, országszerte pedig egyre gyakoribbak a muszlim gyerekek által elkövetett hasonló esetek.
A zsidó kisfiút azzal fenyegették meg a muszlim diákok, hogyha nem csókolja meg a cipőjüket, összeverik
– írja a brit Daily Mail, mely szerint az eset egy parkban történt, ahol körülvették a zsidó fiút, majd az egészet videóra vették.A képsorok villámgyorsan elterjedtek az interneten, mindenkit felháborított, hogy a diáknak le kellett térdelnie muszlim társai elé és a lábukat kellett csókolgatnia. Nem ez az első ilyen eset az ausztrál nagyvárosban, a minap egy ötéves kisfiút neveztek „rohadt zsidónak”, valamint „zsidó csótánynak” az osztálytársai. Azóta mindkét diákot kivették az iskolából, ugyanis a szülők szerint az oktatási intézmények vezetői nem voltak hajlandóak érdemben lépni a felháborító eseteket követően. Az iskolák tagadták a felelősségüket a történtek kapcsán.
Az oktatási hivatalhoz fordulok, amiért az iskola nem hajlandó cselekedni annak érdekében, hogy megvédjék a fiamat
– mondta az egyik bántalmazott diák anyja. A nő azt javasolta, hogy az iskolákban tartsanak antiszemitizmus elleni felvilágosítást a gyerekeknek, azonban az iskolavezetés ezt megtagadta, mondván, nincs zsidóellenesség az intézményben, egyszerűen csak bántották egymást a diákok.  Forrás: 888.hu nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató