A Dominikai Köztársaságból származó migránsok öldöklése megrázta Olaszországot. Két rendőr életét vették el az amokfutók.
Mint ismert a 29 és 31 éves férfit motorlopás miatt hallgatták ki a Trieszt belvárosában található rendőrségi épületben. A fiatalabb követte el a lopást, idősebb fivére pedig - sajtóértesülések szerint - családtagként volt jelen a kihallgatáson. A fiatalabb testvér kikéredzkedett a mellékhelységbe, és ott elvette a fegyvert az őt felügyelő rendőrtől.
A bűnöző tüzet nyitott a közelben álló rendőrökre: kettőt lelőtt, egy harmadik társukat megsebesítette.
Több ezren rótták már le a kegyeletüket:
[caption id="attachment_38726" align="alignnone" width="700"]

Trieszt[/caption]
Luigi Di Maio külügyminiszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője kijelentette,
aki a hatóságok képviselőit támadja, mindegyikünkre támad.
Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga vezetője közösségi bejegyzésében hangsúlyozta, hogy
az elkövetők semmilyen kegyelmet nem érdemelnek.
Az olasz rendőrszakszervezet szerint az olaszországi hatóságok képviselőinek nagyobb állami támogatásra van szüksége, hogy ne váljanak a bűnözők céltáblájává. Trieszt polgármestere Giuseppe Dipiazza szombatra városi gyásznapot hirdetett meg.
Ezekben a percekben is tart a virrasztás a trieszti rendőrkapitányság előtt: Rómában a kollégák külön megemlékeztek a meggyilkolt társaikról:
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.