Öt nappal az önkormányzati választások előtt visszalépett a miskolci ellenzék egyik egyéni képviselő-jelöltje, Csontos Róbert. Az erről szóló levelet a Miskolci Naplónak küldte el először. Ez így szól:„A 2019-es önkormányzati választási kampányban sajnos fokozatosan kellett rájönnöm, hogy a Velünk a Város elnevezésű szerveződés, valamint polgármesterjelöltje, Veres Pál, teljes mértékben a régi miskolci MSZP-s politikusok és a Demokratikus Koalíció befolyása és irányítása alatt áll.Ráadásul az is kiderült, hogy Veres Pál azzal a Szőke Tiborral tart aktív kapcsolatot, aki ellen bűnszövetségben elkövetett, költségvetési csalás bűntette miatt nemrég vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, és az MSZP alpolgármesterének volt főtanácsadója.Mindez engem mélységes csalódással töltött el.
A magam részéről nem kívánok az eredetileg megfogalmazott céljaink, a civilség és függetlenség ellenében és ilyen, számomra vállalhatatlan személyekből álló csoportosulásban tovább politizálni. A mai napon ezért hivatalosan visszaléptem a jelöltségtől! Őszinte aggodalommal nagy bölcsességet kívánok a miskolciaknak október 13-ra!”
