2025. december 24. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Németország betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot

Németország 2018-ban csaknem 243 millió euró (több mint 80 milliárd forint) értékben exportált fegyvereket Törökországba.
Németország betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot, miután Ankara támadást indított a Szíria északi részét ellenőrzés alatt tartó, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen – írta a Bild am Sonntag című német lap szombaton Heiko Maas német külügyminiszterre hivatkozva. „Az északkelet-szíriai török katonai offenzíva miatt a szövetségi kormány úgy döntött, hogy nem engedélyezi azoknak a hadieszközöknek az exportját, amelyeket Törökország Szíriában vethet be” – mondta el a német diplomácia vezetője.     Maas emlékeztetett arra, hogy Berlin 2016-ban már szigorított a Törökországba irányuló fegyverexporton, a 2018 elején a szíriai Afrín ellen indított török offenzíva után pedig fokozódott ez az irányvonal. Eddig azonban nem került sor a fegyverexport felfüggesztésére. Németország 2018-ban csaknem 243 millió euró (több mint 80 milliárd forint) értékben exportált fegyvereket Törökországba. Ez a német fegyverexport mintegy harmadát tette ki – írta honlapján a Bild am Sonntag. Az idei év első négy hónapjában Ankara 184,1 millió euró (csaknem 61 milliárd forint) értékben vásárolt fegyvereket Németországtól. Ezzel a NATO-tag Törökország a tavalyihoz hasonlóan Berlin első számú partnerének számít a fegyverexport terén. A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva elősegítse a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését. (MTI)

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!