2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ez kellett Budapest? 10 ezer forint fölé emelkedhet a BKV-bérlet ára hamarosan

Jelentős BKV-jegyáremelés vagy más megszorítás nélkül nem finanszírozható Karácsony „faszért hagytam magam rábeszélni” Gergely tömegközlekedési programja.A frissen megválasztott ellenzéki főpolgármester szövetségese, a Gyurcsány Ferenc vezette DK már februárban 15 ezer forintos havibérletről beszélt – emlékeztet a Magyar Nemzet.Mint írják, Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után megígérte, hogy a szociális csomagja részeként azonnal ingyenessé teszi a tömegközlekedést a regisztrált álláskeresők számára, illetve az ingyenesen közlekedők korhatárát hét évre emelik. Az álláskeresők száma a júniusi adatok szerint több mint 13 ezer fő volt Budapesten, míg a hat-hét évesek korcsoportja mintegy 16 ezer főt tesz ki. A közel 30 ezres csoport kiesése is már éves szinten milliárdos jegybevétel-csökkenést eredményezhet. Nem véletlen, hogy Karácsony győzelme után azonnal finomított korábbi választási ígéretén, eredetileg ugyanis arról volt szól, hogy 14 éves korig nem kell bérletet vagy jegyet váltani a gyerekeknek. Ezt most már csak a ciklus végére tartja elérhetőnek – írja a lap. Érdemes azonban megjegyezni, hogy jelenlegi, „csökkentett programja” sem valósítható meg a jegy- és bérletárak emelése nélkül. A Párbeszéd főpolgármestere még jelöltként, június 17-én újságírók előtt bejelentette, hogy „közlekedési alapjövedelmet” is adna minden budapesti felnőtt lakosnak. Az ellenzéki politikus érvelése szerint a Belvárosban parkoló autók számának csökkentése érdekében egységes pénzbeli támogatássá változtatnák azokat a közlekedési kedvezményeket, amelyeket a városlakók jelenleg kapnak, legyen szó akár BKV-s közlekedésről, akár a gépkocsik parkolásáról. A választási ígéret beváltása 1,5 millió nagykorú fővárosi lakossal számolva mintegy 100 milliárd forintba kerülne, ami az idén 266 milliárdos bevételű fővárosi költségvetést tekintve finanszírozhatatlan kiadást jelentene. Amennyiben csak a havi BKV-bérletet használókat – mintegy 370 ezer utast – kompenzálnák, az is évi 25 milliárdos pluszkiadást jelentene a fővárosnak. Karácsony érvei szerint a mintegy 60 százalékkal olcsóbbá váló tömegközlekedés miatt azt többen használnák, és így az behozná a kiadást.
A matek sem Karácsony erőssége
Az új főpolgármesternek valószínűleg nem a matematika a fő erőssége, mert a BKV működtetéséhez ebben a szisztémában két és félszer több embernek kellene a tömegközlekedést választania. Ennyi új – csak elméletben létező – utas elszállítására egyszerűen nincs kapacitás, és valószínűleg utazási szándék sincs.Forrás: Magyar Nemzet/888.hu 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató