Kár! Megnéztük volna a skinheadet Karigeri mellett a Pride-on...
Szarvas Szilveszter megkérdezte azért Sneidertől, hogy abban az esetben, ha Karácsony Gergely kitenné a Pride idején a városházára a szivárványos zaszlót, akkor a Jobbik egyetértene-e vele.
A skinhead úgy válaszolt, hogy
A Jobbik nem szereti, ha köztereken reklámozzák a homoszexuálitást, ehhez tartjuk magunkat és továbbra is ezt képviseljük. Ezért én ezt nem tartom szerencsésnek, de ő a főpolgármester.
Az utódlásról Sneider jóslatokba nem kívánt bocsátkozni, jelezte azonban, hogy Jakab Péter már korábban bejelentkezett az elnöki posztra, a pártelnök pedig őt „megfelelőnek és alkalmasnak” nevezte, sőt, a párt tagságának figyelmébe ajánlotta.
Jakab két órával a bejelentés előtt írta azt Facebook-oldalán, szándékában áll új csapattal indulni a Jobbik vezetéséért.
https://www.facebook.com/781150971947219/posts/2767940469934916/
Jakab Péter, aki mindenképpen a legesélyesebb, és az eddig egyetlen ismert elnökjelölt, a párt általa kívánatosnak tartott karakterét, célját mai bejegyzésében úgy foglalta össze:
„A Jobbik nemzeti, jobboldali, konzervatív párt. Ideologizálást azonban ne várjatok tőlem, azt meghagyom az ideológusoknak meg a filozófusoknak. Ez a párt a harcosok pártja lesz, mert velük lehet lebontani ezt az átkozott rendszert. Boldog békeidőben lehet majd ismét ideologizálni, meg filozofálni. Háborúban viszont harcolni és győzni kell.”
Forrás: (Kettős) Mérce nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.