A Nemzeti Lovas Díszegység bemutatójával, koszorúzási ünnepséggel, majd a versenysorozat ünnepélyes megnyitójával, a 72 versenyző település lovasának fogadalomtételével és az előfutamokkal kezdődik ma délben a 12. Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.
A Millenniumi emlékmű körül kialakított speciális pályán a verseny a kishuszárvágta és a 72 versenyző település előfutamaival veszi kezdetét. Szintén szombaton rendezik meg a fogatvágta és a kocsitoló verseny előfutamát.
Este a versenypályán a különleges hortobágyi méneshajtást követheti figyelemmel a közönség.Vasárnap sor kerül a további versenyekre, a középdöntőkre, valamint a nemzetközi futam és a Nemzeti Vágta döntőjére. A Nemzeti Vágta szombati futamairól az M4 Sport csatorna szombat este összefoglalót ad a versenyről. A döntőt vasárnap délután a Duna Televízió közvetíti.
MTI
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.