Még a Jobbik első embere is ugrott a főpolgármester mondataira. A Facebookon osztotta ki Karigerit:
WASS – Karácsony Gergely végzettségét tekintve politológus, munkáját tekintve pedig Budapest főpolgármestere, így Wass Albert erdélyi írófejedelem munkásságát vagy életpályáját megítélni egyszerűen nem hivatott. Az írót a konkrétumok nélküli „politikai támadhatóságáról” beszélőkkel és a kommunista népbírósági ítéletből kiindulókkal szemben védelmezni egyszerűen szükségtelen. Wass írói munkásságát mindennél jobban minősíti, hogy versei, elbeszélései és regényei a legolvasottabb hazai szerzők közé emelték. A romániai magyar, továbbá az emigrációs irodalom kiemelkedő alakja, aki ha lassan is, de biztosan elfoglalja méltó helyét az irodalmi kánonban. Könyvei nem hiányoznak a legnagyobb könyvesboltok mellett az egyházi könyvesboltok polcairól sem. Budapest új főpolgármestere a választási kampányban azt ígérte, hogy az üldözötteknek segítő kezet nyújt, a budapestieknek pedig főpolgármestere, nem pedig helytartója lesz. Törődik a fővárosiak egészségével, otthonaival, továbbá élő, élhető és emberközpontú várost csinál (sic!). A jövőben erre kéne koncentrálnia, nem pedig annak a Wass Albertnek a megalapozatlan minősítésére, akinek nagyságát elfogadni (ha közönnyel is), de előbb-utóbb maga is kénytelen lesz.
https://www.facebook.com/329107800543535/posts/2437626223025005/
A Jobbik vezérét megérintette a nácizás. Nagyot koppant a buta skinhead. Késő bánat. Talán nem kellett volna Gyurcsányékat visszajuttatni a hatalomba a nagy összefogással... Csak a pozíció volt a lényeg a jobbikos árulóknak.

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.