2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Lopnak! Folytatódó adósságcsökkentés, alacsony költségvetési hiány

Tavaly az államadósság mutatója az előző évekhez képest még tovább, a GDP 70,2 százalékára mérséklődött, míg a hiány mind az uniós kritérium, mind pedig a kitűzött cél alatt, 2,3 százalékon teljesült – erősítette meg az Európai Unió statisztikai hivatala – tájékoztatta szerkesztőségünket október 21-én a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya.A tárca közleménye szerint : az Eurostat összesítéséből az is kiderül, hogy a magyar adósságráta-csökkenés az egyik legdinamikusabb a tagállamok között.   A kormány változatlanul elkötelezett a kiszámítható és felelősségteljes költségvetési politika iránt, ahol kiemelt szerep jut az államadósság csökkentésének. A legutóbbi hivatalos adatok visszaigazolják ennek eredményességét, hiszen a korábbi adatokhoz képest is jelentősebben mérséklődött az adósságráta: 2017-ben 73 százalék alá, tavaly pedig 70,2 százalékra. 2019 első félévben ez a tendencia tovább folytatódott, így az év végére várt 68,5 százalékos mutató reálisan teljesíthető. A kormány eltökélt célja az, hogy a kormányzati ciklus végére az államadósság aránya a 60 százalékos szint alá kerüljön. Az államháztartási hiány 2012 óta minden évben az erre vonatkozó, három százalékos konvergencia-kritérium alatt teljesül, így 2013-ban meg is szűnt a Magyarország elleni túlzotthiány-eljárás, amelyet az uniós szervek rögtön a 2004-es csatlakozáskor indítottak. Tavaly a hiány ismét a tervezett mérték alatt, a GDP 2,3 százalékában teljesült. Az idei év költségvetési folyamatai pedig előrevetítik az 1,8 százalékos hiánycél elérését.   A tagállamok statisztikai hatóságai tavasszal és ősszel küldik meg az Eurostatnak az államháztartás két legfőbb mutatójának, az adósságnak és a hiánynak az alakulását. Az uniós hivatal ezeket a dokumentumokat részletesen ellenőrzi, majd az általa elfogadott végleges jelentéseket közzéteszi, valamint különböző uniós átlagokat és rangsorokat mutat be. Fontos pozitív fejlemény, hogy az Eurostat a korábban megfogalmazott módszertani fenntartásait Magyarországra nézve visszavonta.  Pénzügyminisztérium közleménye alapján

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!