2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Fekete-Győr András: Kövér László tudata teljesen szétrohadt

Fegyőr Facebook oldalára írta ki a mai beszédének a lényegét.
Íme:
KÖVÉR LÁSZLÓ TUDATA TELJESEN SZÉTROHADT
Úgy viselkednek, mint egy uralkodó, akinek a személyes hatalmát korlátozó törekvések államellenesek. Csakúgy, mint a szovjet időkben.
„30 évvel ezelőtt Kövér László a fékek és egyensúlyok, valamint a polgári szabadságjogok megteremtéséért harcolt. Csakúgy, mint elődei 1956-ban. Úgy látszik, hogy annyit voltak hatalomban, hogy teljesen szétrohadt a tudatuk, és úgy viselkednek, mint egy uralkodó, aki »szuverén« (»az állam én vagyok«) és akinek a személyes hatalmát korlátozó törekvések államellenesek, azaz hazaárulással érnek föl. Csakúgy, mint a szovjet időkben. Az emberi jogok eleve többségellenesek, mert arról szólnak, hogy bizonyos jogaid akkor is érinthetetlenek, ha az ország összes embere ellened van. De ugye Kövérnek és Orbán Viktornak már rég volt ezekre szüksége, és már nem emlékeznek arra, hogy ők maguk is e jogoknak köszönhetően juthattak el oda, ahol most vannak. Mi, momentumosok 2019-ben is a fékek és egyensúlyok, valamint a polgári szabadságjogok visszaállításáért harcolunk! A helyzetünk október 13-ával sokat javult, hiszen az önkormányzatokban a rendszerváltás elkezdődött! 2022-ben pedig az lesz a feladatunk, hogy az országgyűlési választásokkal a rendszerváltást befejezzük.”

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!