Visszahívta a Magyar Olimpiai Bizottságból Borkai Zsolt volt MOB-elnököt a Magyar Torna Szövetség. Győr polgármestere a botránya után nem tarthatja meg ezt a posztját. Az olimpiai életjáradékáról egyelőre nincs döntés.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztját 2010. november és 2017. május másodika között Borkai Zsolt töltötte be, ezzel párhuzamosan volt Győr polgármestere is az olimpiai bajnok tornász.
2017. május másodikán a közgyűlés szavazott róla, alulmaradt az elnökségért folytatott harcban, és a kihívója, az olimpiai ezüstérmes Kulcsár Krisztián lett a szervezet vezetője. Abban az évben Győr rendezte az Európai Olimpiai Fesztivált (EYOF).
BORKAI MOB-TAGSÁGÁT MEGTARTOTTA, A MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG DELEGÁLTA ODA. AZ INDEX ÚGY ÉRTESÜLT, HOGY A HAZAI SZÖVETSÉG MEGVONTA TŐLE EZT. A MOB EZT ELFOGADTA.
A szervezet hamarosan közleményben is tájékoztatja a nyilvánosságot.

Borkai 1988-ban hármas holtversenyben, a maximális tíz ponttal lett a szöuli olimpia bajnoka lólengésben. A Honvéd színeiben 19-szeres magyar bajnok, a pályafutását sérülések miatt fejezte be, az 1992-es budapesti Európa-bajnokságon búcsúztatták el.
Forrás: Index nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.