2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Makizaj már tisztogat Hódmezővásárhelyen

Márki-Zay Péter újraválasztott hódmezővásárhelyi polgármester számos vezetőt leváltott az önkormányzat cégeinél.

Teljes körű politikai tisztogatásba kezdett a hódmezővásárhelyi polgármester; Márki-Zay Péter a polgármesteri hivatalban és a város cégeiben kezdett söprögetésbe, majd két héttel a választások után több ott dolgozótól is megszabadult, hiába ígérte korábban az ellenkezőjét. A Magyar Hírlap azt írja, hogy a voksolás utáni ünnepi közgyűlésen a nyilvánosság előtt először arról beszélt, hogy ő senkit sem fog üldözni, elbocsátani a politikai nézetei miatt, majd a zárt ülésen egyetlen, előre elkészített határozattal gyakorlatilag az összes városi önkormányzati cég vezetését lecserélte a közismerten vele személyes és politikai kapcsolatban álló személyekre.

[caption id="attachment_41103" align="alignnone" width="1080"]
Márki-Zay Péter (függyetlen) polgármester[/caption]

A lap úgy tudja, hogy a politikai indíttatású kirúgások formailag közös megegyezéssel történő felbontással történtek meg. A sajtónak Márki-Zay azzal indokolta a tisztogatást, hogy csak azoktól válnak meg, akik szakmailag nem végeznek kielégítő munkát, vagy akik bűncselekményeket követnek el. Helyi források a lapnak elmondták, a vásárhelyi elbocsátások valójában nem szakmai, hanem tisztán politikai szempontok alapján történtek meg.

A hódmezővásárhelyi Fidesz méltánytalannak tartja jó szakemberek politikai okokból történő eltávolítását. A Fidesz-KDNP szerint ráadásul Márki-Zay Péter polgármester önmagának mond ellent, amikor korrupcióról és visszaélésekről beszél az elbocsátásokkal összefüggésben, mivel egyetlen ügyben sem tett feljelentést, ami pedig kötelessége lenne, ha valóban tudomása lenne a törvénysértésekről.

Forrás: 888.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!