2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Karácsony új ötlete: nyíltan a nemzeti kormányok kijátszására törekszik

Timmermans együttérzését fejezte ki...A Die Welt szemlézte Karácsony Gergely a lengyel Gazeta Wyborcza nevű oldalnak adott nyilatkozatát, amely szerint a frissen megválasztott ellenzéki főpolgármester meghirdeti a szabad városok paktumát. Ebben a szövetségben a V4-ek fővárosai vennének részt – írja a 24.hu. A forrás szerint a szlovák, lengyel, és cseh főváros vezetői hasonló helyzetben vannak, mint a fővárosunkban Karácsony Gergely, azaz liberális, ellenzéki vezetőkként konfliktusos helyzetben kell dolgozniuk országuk konzervatív, illetve "populista" kormányai mellett. Karácsony Gergely a lengyel lapnak azt mondta, az összefogással azt igyekeznének elérni Brüsszelben, hogy az uniós fejlesztési pénzek közvetlenül az érintett fővárosokba kerüljenek. A cikk szerint merész tervről van szó, hiszen ezzel Karácsony nyíltan a nemzeti kormányok kijátszását szorgalmazza az uniónál.
Karácsony erre a felvetésre azt válaszolta, hogy tervéről már beszélt Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, aki ezzel kapcsolatban „együttérzőnek” mutatkozott.
A cikk azt is írja, hogy Karácsony tervével az is kiküszöbölhető lenne, hogy azok a városok, ahol a jogállamiságot meg nem sértő vezetők vannak, ne szenvedjenek az EU-s források a jogállamiság megsértése miatt kiszabott esetleges forrásmegvonásoktól.Forrás: atv.hu/24.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!