A korábbi szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter volt tolmácsa Tumblr-oldalán tett közzé egy olyan mondatot, ami nem épp a politikai árkok betemetését szolgálja – írta a Mandiner.hu. A portál idézi a Bereczky Tamás által írtakat.„Sétálok Budapesten, az jutott eszembe, hogy szedjük fel azt a sok követ, azzal verjük agyon a Tarlóst meg a Hassayt és a többi gazembert, a hullájuk jó lesz trágyának. A tereket beültetjük fűvel és bokorral.”
Ezekután csak két kérdésem maradt: orvos látta-e már Bereczkyt, illetve milyen világ jön majd azokban a képviselő-testületekben, ahol a Fideszesek kerültek kisebbségbe?
Vajon ott is el kell majd a képviselőknek tűrni ezt az embertelen hangnemet!?
Félő, hogy igen...Forrás: Mandiner, Hirhatter.eu Bereczky Tamás az egyik közösségi oldalon szólított fel jobboldali politikusok elleni agresszióra – írja a Mandiner.hu.
A korábbi szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter volt tolmácsa Tumblr-oldalán tett közzé egy olyan mondatot, ami nem épp a politikai árkok betemetését szolgálja – írta a Mandiner.hu. A portál idézi a Bereczky Tamás által írtakat.„Sétálok Budapesten, az jutott eszembe, hogy szedjük fel azt a sok követ, azzal verjük agyon a Tarlóst meg a Hassayt és a többi gazembert, a hullájuk jó lesz trágyának. A tereket beültetjük fűvel és bokorral.”
Ezekután csak két kérdésem maradt: orvos látta-e már Bereczkyt, illetve milyen világ jön majd azokban a képviselő-testületekben, ahol a Fideszesek kerültek kisebbségbe?
Vajon ott is el kell majd a képviselőknek tűrni ezt az embertelen hangnemet!?
Félő, hogy igen...Forrás: Mandiner, Hirhatter.eu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.