2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Máris milliós fizetéseket osztanak maguknak a balliberálisok Újbudán

Mint a portál arról beszámolt, László Imre, Újbuda új, DK-s polgármestere többek között az alpolgármesterek személyével és fizetésével kapcsolatban nyújtott be javaslatokat az önkormányzat csütörtöki ülésére. Mint kiderült, a korábbi kettő helyett immáron négy alpolgármestere lesz a kerületnek, a DK-s Bakai-Nagy Zita, a momentumos Orosz Anna, a párbeszédes Barabás Richárd, valamint a szocialista Hintsch György személyében. Ez már ömagában is pluszkiadás, a polgármester ugyanakkor még azt is javasolta, hogy helyettesei a törvényi keretek között kiosztható legnagyobb fizetést kapják. Az Origó értesülései szerint Orosz Anna 979 100 forintot (költségtérítés: 146 900 forint); Bakai-Nagy, Barabás és Hintsch pedig 928 100 forintot (költségtérítés: 139 200 forint) vihet haza.Forrás: Pestisracok.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!