2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Készülőben az eddigi legnagyobb moslék: Botka, Hadházy és Szél a Momentumba tart

A Népszavának adott interjút a hungarofób Momentum első embere, Fekete-Győr András.

Az elnyomó rendszer odacsap, ha megijed

A pártelnök szerint korai még arról beszélni, hogy az MSZP-ből kivált Botka László esetleg belépne a Momentumba, de szoros az együttműködésük Szegeden, és „hasonló a helyzet Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal is, akik talán a legközelebb állnak hozzánk”, de nem szabad semmit sem siettetni, időt kell hagyni nekik.
„Remélem, 2022-től már egy politikai közösségben folytathatjuk.”
Fekete-Győr elmondta azt is, hogy nem hisz a kompromisszumra késznek mutatkozó Orbán Viktornak:
„Azzal számolok, hogy nem adnak több pénzt az önkormányzatoknak, kivéreztetik az ellenzéki kézbe került városokat, főleg a fővárost. Tudatosítanunk kell a budapestiekben, hogy ha nem valósulnak meg a terveink, az nem a mi hibánk lesz, hanem Orbánéké.”
Arról is álmodozik Fegyőr, hogy Gyurcsányék helyett ők szipkázzák el az elégedetlen fideszeseket:
A Fideszből előbb-utóbb kiábránduló embereket vélhetően nem Gyurcsány Ferencék, hanem a Momentum fogja tudni meggyőzni arról, hogy van nyugati alternatívája ennek a rendszernek.
Fekete-Győr már örül annak, hogy a fiatalok nem emlékeznek a jogelődeikre, a Szabad Demokraták Szövetségére, akik korábban az MSZP-vel szétrabolták az országot. Arra a feltevésre, hogy  sokan az SZDSZ-hez hasonlítják a pártját - így felelt
Azt, hogy ez a gondolatkísérlet mindenféle fantáziát nélkülöz, tehát unalmas és bárgyú. A mi generációnk jó része már nem is tudja, mi volt az SZDSZ.
Vadhajtasok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató