Az Országgyűlés felfüggesztette Varju László mentelmi jogát. 138 képviselő támogatta a felfüggesztést. A mostani szavazás érdekessége volt, hogy Gyurcsány Ferenc nem jelent meg az ülésteremben, így nem állt ki képviselője mellett, mivel nem szavazott. A szavazás előtt ismételten bohóckodtak egy kicsit az ellenzéki képviselők azzal, hogy demonstratívan a pulpituson beszélő Varju mellé álltak. Varju beszédét egyébként két jobbikos képviselő (Bana Tibor és Farkas Gergely) megtapsolta.Nyomozás zajlikMint arról korábban beszámoltunk, újabb ügyben indítványozta Varju László (DK) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél. A Legfőbb Ügyészség azt közölte, hogy az MTVA székházában decemberben történtek miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta Varju László mentelmi jogának felfüggesztését. Az Országgyűlés kiadta Varju László, Gyurcsány-párti képviselő mentelmi jogát. Mindennek az oka, hogy a DK képviselőjét az MTVA székházában tavaly decemberben történtek miatt garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettének vétségével vádolhatja a Legfőbb Ügyészség. Varjunak egy másik ügyben már korábban felfüggesztették a mentelmi jogát.
Az Országgyűlés felfüggesztette Varju László mentelmi jogát. 138 képviselő támogatta a felfüggesztést. A mostani szavazás érdekessége volt, hogy Gyurcsány Ferenc nem jelent meg az ülésteremben, így nem állt ki képviselője mellett, mivel nem szavazott. A szavazás előtt ismételten bohóckodtak egy kicsit az ellenzéki képviselők azzal, hogy demonstratívan a pulpituson beszélő Varju mellé álltak. Varju beszédét egyébként két jobbikos képviselő (Bana Tibor és Farkas Gergely) megtapsolta.Nyomozás zajlikMint arról korábban beszámoltunk, újabb ügyben indítványozta Varju László (DK) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél. A Legfőbb Ügyészség azt közölte, hogy az MTVA székházában decemberben történtek miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta Varju László mentelmi jogának felfüggesztését.

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.