Megemelt képviselői és polgármesteri fizetések, saját maguknak kiosztott bizottsági helyek – több kerületben is ezekkel a lépésekkel kezdte meg a munkát az ellenzéki többségű képviselő-testület. Van olyan városrész, amelyben a Fidesz nemhogy elnöki, vagy alelnöki poszthoz nem jutott a bizottságokban, de még csak tagoknak sem válaszották meg őket.
Nem tanúsított különösebb önmérsékletet a főpolgármester sem, amikor az eddigi három helyett 5 helyettest nevezett ki.
Mindezek fényében tűnik különösen figyelemre méltónak a XII. kerületet 13 éve irányító, Fideszes Pokorni Zoltán lépése, aki nemhogy növelte, hanem még csökkentette is alpolgármesterei számát, az eddig háromról egyre. A kerületben így ezentúl csak Font Krisztina segíti majd helyettesként Pokorni munkáját. A városrész vezetője tett egy ennél is fontosabb gesztust.
A képviselő-testületbe bejutott csekély számú ellenzéki képviselőnek (17 tagból 6 nem kormánypárti) ugyanis több bizottsági helyet is felajánlott.
Így lett tagja a Jogi és Ügyrendi Bizottságnak a DK-s Élő Norbert és az LMP-s Hajdu Mária és így került az Egészségügyi és Szociális Bizottságba az MSZP-s Vincze Géza és a DK-s Vágó István. Sőt, a gyurcsányista “kvízmester” emellett másik két testületben is helyet kapott.
Kedves újdonsült, vagy valahonnan visszatérő ellenzéki képviselők, polgármesterek! Van kitől tanulni…Forrás: Vasarnap.hu Az elmúlt hetekben több rémtörténetet is lehetett hallani azokból a kerületekből, amelyeket átvett az ellenzék. Pokorni Zoltán, a XII. kerület Fideszes polgármestere ezzel szemben kivételes önmérsékletről tett tanúbizonyságot.
Megemelt képviselői és polgármesteri fizetések, saját maguknak kiosztott bizottsági helyek – több kerületben is ezekkel a lépésekkel kezdte meg a munkát az ellenzéki többségű képviselő-testület. Van olyan városrész, amelyben a Fidesz nemhogy elnöki, vagy alelnöki poszthoz nem jutott a bizottságokban, de még csak tagoknak sem válaszották meg őket.
Nem tanúsított különösebb önmérsékletet a főpolgármester sem, amikor az eddigi három helyett 5 helyettest nevezett ki.
Mindezek fényében tűnik különösen figyelemre méltónak a XII. kerületet 13 éve irányító, Fideszes Pokorni Zoltán lépése, aki nemhogy növelte, hanem még csökkentette is alpolgármesterei számát, az eddig háromról egyre. A kerületben így ezentúl csak Font Krisztina segíti majd helyettesként Pokorni munkáját. A városrész vezetője tett egy ennél is fontosabb gesztust.
A képviselő-testületbe bejutott csekély számú ellenzéki képviselőnek (17 tagból 6 nem kormánypárti) ugyanis több bizottsági helyet is felajánlott.
Így lett tagja a Jogi és Ügyrendi Bizottságnak a DK-s Élő Norbert és az LMP-s Hajdu Mária és így került az Egészségügyi és Szociális Bizottságba az MSZP-s Vincze Géza és a DK-s Vágó István. Sőt, a gyurcsányista “kvízmester” emellett másik két testületben is helyet kapott.
Kedves újdonsült, vagy valahonnan visszatérő ellenzéki képviselők, polgármesterek! Van kitől tanulni…Forrás: Vasarnap.hu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.