2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A hazaáruló Gyöngyösi szerint révbe ért a Jobbik néppártosodása

A Jobbik EP-képviselője pofátlankodott.Az októberi önkormányzati választások konklúziója, hogy a Jobbik néppártosodása révbe ért és elfogadottá vált, valamint az, hogy a párt az ellenzék egy nagyon fontos, megkerülhetetlen ereje - mondta el Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője, elnökhelyettese hétfőn, budapesti háttérbeszélgetésen, aki nemrég
még a zsidó képviselőket akarta listázni.
A választási eredmények bizonyítják, hogy a Jobbik egy demokratikus erő, és az ellenzéki összefogásnak, a Fidesszel szembeni alternatívaképzésnek az egyik megkerülhetetlen szereplője
- értékelt Gyöngyösi Márton hozzátéve: ilyen értelemben a néppártosodási folyamat sikeres volt. Tehát már nem az a retorika, mint egy héttel korábban, hogy a Jobbik a legerősebbek ellenzéki párt. Közölte, a feladata az lesz, hogy ennek az üzenetét az EP-be is elvigye. Ez sem meglepő, hiszen a momentumos, DK-s retorikát vette át a radikális pártból baloldalivá silányult gittegylet. Beszélt arról is, a Jobbik eltökélt szándéka, hogy egy pártcsaládba kérje a felvételét, ugyanakkor sok bizonytalanság lengi körül a párcsaládok létét a mai helyzetben. Közölte, ő az Európai Néppártban tudná elképzelni a Jobbik "benavigálását", de ott van ez a "Fidesz-faktor".Forrás: ATV nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató