2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Újabb nagyágyú igazolt a Degenerált Koalícióba: Dávid Ferenc

Kálmán Olga után újabb nagyágyút igazolt le Gyurcsány Ferenc.
Szerdán maga Gyurcsány Ferenc lépett a mikrofonok mögé pártja sajtótájékoztatóján, ahol úgy fogalmazott: az októberi választás „megnyitotta annak a lehetőségét, hogy másik ország lesz” Magyarországból, már a közeljövőben. Ennek során szerinte az ellenzék felelőssége, hogy a kormány politikájának megvalósítható alternatíváját találja meg az ellenzék,- írja a mandiner.hu. Ennek érdekében tettek erőfeszítéseket azért, hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk, a „magyar közélet legaktívabb részéhez, a demokratikus ellenzékhez, és azon belül is a Demokratikus Koalícióhoz” – tette hozzá. Szerinte ez a folyamat nem „ma” zárul le, ennek ellenére azért bejelentette, hogy a 12 évnyi VOSZ-elnökség után Dávid Ferenc szerdától szakértőjeként segíti pártját. Szerinte az ő és Kálmán Olga leigazolása is jelzi, hogy van „egy kormányzóképes ellenzéke az országnak”. Előre jelezte: az elkövetkezendő időszakban lesznek még hasonló bejelentések. Dávid Ferenc elmondta, Demján Sándor halála után „szabadon igazolható játékos” lett, de egy évig magányos szamurájként volt kénytelen a tévében szerepelni, illetve újságcikkeket írni (mint pl. a Népszava véleményrovatába – a szerk.), valamint egyedül volt kénytelen edzeni. Ezt ugyan nem tekintette rossznak, de úgy érezte, „egy csapat, intézmény, intézményrendszer” kell a nagyobb dolgokhoz, ezért bólintott rá „több komoly és vállalhatatlan” ajánlat után a Demokratikus Koalíció megkeresésére. Elmondása szerint tudja, hova igazolt, mert választási programjaikat ismerte, és az európai Magyarország iránti elkötelezettségüket is töretlennek tekinti. „Vonzó, tisztességes szakmai ajánlatot tettek” – jelentette ki, majd arról beszélt, hogy a párt szakértőjeként a munkaügyi és a munkavállalókat érintő kérdésekkel fog foglalkozni, így a bérekkel is, és az uniós alapjövedelemmel is.
 Forrás: Mandiner.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!