A szerkesztők magyarázata szerint a klímavészhelyzet (climate emergency) „olyan helyzet, amelyben sürgős cselekvés szükséges, hogy csökkentsük vagy megállítsuk a klímaváltozást és elkerüljük az abból következő, potenciálisan visszafordíthatatlan károkat”.
A kifejezést azért választották, mert „tükrözi 2019 erkölcsiségét, hangulatát vagy aggodalmait”, valamint kulturális jelentősége hosszú távú lehet a szerkesztők szerint.
A szótárkészítők nyelvi adatbázisa (Oxford Corpus) azt mutatja, hogy a klímavészhelyzet „viszonylagos ismeretlenségből” vált az év egyik legkiemelkedőbb és legvitatottabb szavává.
A szerkesztők szűkített listáját az éghajlattal és környezettel kapcsolatos kifejezések – köztük a kihalás, a nettó zéró és a növényi alapú – uralták.
Az Oxford riválisa, a Collins Szótár korábban a klímasztrájkot nyilvánította az év szavának, mivel szerkesztőik a kifejezés használatának százszoros növekedését figyelték meg 2019-ben.Forrás: Demokrata A klímavészhelyzet az év szava az Oxford Angol Szótár szerkesztői szerint. A kifejezés több, ugyancsak az éghajlatváltozással kapcsolatos szót - klímaválság, klímaszorongás, repülési szégyen - előzött meg, használatának gyakorisága 12 hónap alatt megszázszorozódott.
A szerkesztők magyarázata szerint a klímavészhelyzet (climate emergency) „olyan helyzet, amelyben sürgős cselekvés szükséges, hogy csökkentsük vagy megállítsuk a klímaváltozást és elkerüljük az abból következő, potenciálisan visszafordíthatatlan károkat”.
A kifejezést azért választották, mert „tükrözi 2019 erkölcsiségét, hangulatát vagy aggodalmait”, valamint kulturális jelentősége hosszú távú lehet a szerkesztők szerint.
A szótárkészítők nyelvi adatbázisa (Oxford Corpus) azt mutatja, hogy a klímavészhelyzet „viszonylagos ismeretlenségből” vált az év egyik legkiemelkedőbb és legvitatottabb szavává.
A szerkesztők szűkített listáját az éghajlattal és környezettel kapcsolatos kifejezések – köztük a kihalás, a nettó zéró és a növényi alapú – uralták.
Az Oxford riválisa, a Collins Szótár korábban a klímasztrájkot nyilvánította az év szavának, mivel szerkesztőik a kifejezés használatának százszoros növekedését figyelték meg 2019-ben.Forrás: Demokrata

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.