2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Putyin szerint az emberiség ismét a barlangban találhatja magát

Veszélyt jelentene a civilizációra a szénhidrogénekről való teljes lemondás – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai befektetői tanácskozáson.

„Nézetem szerint abszolút furcsa az olyan tiszta szénhidrogén ignorálása, mint amilyen a gáz. Amikor ilyen elképzeléseket hirdetnek, úgy tűnik nekem, hogy az emberiség ismét a barlangban találhatja magát, de csak amiatt, mert nem lesz mit fogyasztania”

– mondta Putyin.

Az orosz vezető szerint nem lehet a hagyományos energia leépítésével pusztán a nap, a szél, avagy az árapály erejére építeni.

„Ma olyanok a technológiák, hogy szénhidrogén-nyersanyagok, atomenergia és vízenergia nélkül az emberség nem képes a túlélésre és a civilizáció fenntartására” – hangoztatta.

Hozzátette, hogy ettől még elkerülhetetlenül szükség van az eszközök összpontosítására a megújuló energiaforrások fejlesztésére „amelyek évezredekig megóvják a természetet az eljövendő nemzedékek számára”.

Közölte, hogy Oroszország a palaolaj kitermelésében sosem fogja a mai műszaki színvonalon álló, környezetszennyező, „barbár eszközöket” alkalmazni. Elmondta azt is, hogy orosz részről nem prognosztizálnak jelenős növekedést az amerikai palaolaj-kitermelésben.

Bejelentette, hogy Moszkva az olajpiac stabilitása érdekében részese marad az OPEC+ együttműködésnek.

Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!